Igyekszem a mellékhatásokra megtalálni a természetes ellenszert, nem rögtön gyógyszereket bekapkodni. Persze, néha már elkerülhetetlen, de arról majd külön. Most jöjjön a természet: 

- székrekedés: Nekem konkrétan a mazsola vált be és az aszalt szilva. És persze víz, víz, víz!

- gyomorfájás, gyomorgörcs: kamilla tea

- gyomorégés: Salvus víz (borzasztó íze van, de használ). Gyomorfájásra is jó. És mellesleg jóval olcsóbb mint bármilyen savlekötő biszbasz, amit a tv-ben reklámoznak. 

- alvásproblémák: levendula. Nekem van egy nagyon jó levendulás shea vajam, azzal kenem be az arcom lefekvés előtt, illetve a levendulás füstölő is jó szolgálatot tesz. Megnyugtat, ellazít, elaltat. Felébredek így is éjszaka, de legalább el tudok aludni és valamennyit pihenek. Az éjszakai alvás nagyon fontos a szervezet regenerálódásához.
Azt hiszem elfér még itt a nyugtató fürdő, mint természetes gyógymód. Stresszoldásra zenével, illóolajjal. :)

- hasmenés: a széntabletta azt hiszem elég természetes, de nekem a kicsit megégetett pirítós is jó szokott lenni.

- sebes száj: kamilla teával öblögetni, alaposan. Fertőtlenít, csökkenti a gyulladást. 

- torokfájás: erre is jó a kamillás gargarizálás, illetve a langyos tengeri sós vízzel való gargarizálás

Mikor fájt a karom a kemó után vagy mikor múltkor kinyiffant egy vénám körömvirág krémmel kentem, illetve ezt használom akkor is, ha nagyon kicserepesedik a szám. Pikk-pakk rendbe rak.

Fájdalomra szoktam zeneterápiát alkalmazni, múltkor találtam egy nagyon érdekes oldalt amit most megosztok itt is, nekem egész jól működnek az itt leírtak: http://rejtelyekszigete.com/eletmod/zene-hatalma/

Kezdeném azzal, hogy nem maradtam végül mellékhatások nélkül, igaz teljesen mások jöttek mint a másik gyógyszertől. Sorolom:

- székrekedés: 4-5 napig, elég durva
- gyomorfájás, gyomorgörcs: mintha lenyeltem volna egy sziklát, plusz néha úgy begörcsölt, hogy azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány
- gyomorégés: tüzelt az egész nyelőcsövem is
- csontfájdalom: mindenhol, de annyira hogy sehogy sem volt jó. Mint mikor az ember influenzás és minden porcikája fáj. Nem tudtam aludni, de mozogni se nagyon 2-3 napig (hétfőn alig bírtam bevonszolni magam dolgozni, szombat-vasárnap az is komoly fizikai megterhelést jelentett, hogy kivonszoljam magam a hálószobából a nappaliba), mostanra már csak a gerincem fáj néha
- fáradékonyság: nem, nem olyan aluszékonyságos, hanem a megmozdulok és végem van típusú. Hétfőn mire beértem dolgozni úgy éreztem lefutottam a maratont. Kétszer!
- alvásproblémák: gondolom a mindenféle nyavalya miatt. Alig bírtam elaludni, ha sikerült akkor mint akit fejbe vágtak, de többször felébredtem éjszaka és fél 4 után nem is nagyon tudtam mit kezdeni magammal. Ettől aztán marha jól éreztem magam másnap.
- hasmenés: miután kipróbáltam mindenféle házi praktikát, ez lett a székrekedésből...
- undorító kesernyés gyógyszeríz a számban
- keddre a nyelvemen pici hólyagocskák voltak, a számat mintha szétmarta volna valami belülről (igen, szétmarta a gyógyszer...), az ajkam is kiszáradt és ég, mintha kicsípte volna a szél  
- torokfájás
- pulzus az egekben, vérnyomás a béka feneke alatt

Szóval így telt el ez a pár nap mióta nem írtam, többnyire szenvedéssel, nyöszörgéssel. Idegileg is eléggé megviselt.

Kedden kellett vérvételre mennem, hogy megnézzük, hogy hatott az új cucc. Érdekes, addigra egész vállalható állapotba kerültem, bár még mindenhol le kellett ülnöm, metrókon, váróban. A vérképem a szokásosnál rosszabb volt, eléggé levitte a fehérvérsejt számomat, de a doktornő szerint az átlagnál lényegesen jobb. Megvizsgálta minden panaszom, szerencsére semmi borzasztó vagy javíthatatlan.
Már hétfőn nekikezdtem a renoválásnak egyébként, salvus gyógyvizet ittam a gyomromra, kamillateát kortyolgattam illetve azzal öblögettem, gargarizáltam. Szereztem probiotikumot is, az sose jön rosszul, hát még most. Ezekre mind bólogatott az onkológus, hogy jó lesz, ő se tudna jobbat.
A vérképemen viszont látszott egy kis fertőzés, illetve a torkom is elég piros volt és ugye fájt is, szóval törpöltünk, hogy mihez kezdjünk vele. Végül antibiotikumot kaptam, nehogy eldurvuljon az alacsony fehérvérsejtszám miatt. Egyébként megdicsért tényleg, hogy milyen erős szervezetem van és hogy jól bírom ezt az egészet. Köszi, csak épp 80 évesnek érzem magam.
Nem kellett fehérvérsejt helyrehozó szurit adnia, mert ahhoz túl jól vagyok. Pénteken mehetek vissza, mert a 10. nap a mélypont, ha addigra nagyon lemegy akkor mégis kell a szuri. Nem akarom, utána megint fájni fog minden csontom és kell a fenének. 

Ahogy itt végeztünk átbattyogtunk a sebészemhez, akinek ilyenkor ambuláns rendelése van, ergo nagyon nagyon sokan és még annál is többen szoktak lenni. Most le tudtam ülni egyből. Ettem egy keveset, aztán várakozásra fel. 3 órát ücsörögtünk, de már megszoktuk és számoltunk is vele, szóval nem idegeskedtem.
Mikor bementünk meg is jegyezte, hogy milyen jó kedvem van. Párom ellenben nagyon nyűgös volt, fájt a feje, éhes volt.. kicsit frontos szegénykém, már érezte hogy jön a rossz idő.

Megmutattam a genetikai leletem a sebésznek és átadtam az onkológus üzenetét, hogy elkezdhetnénk tervezni azt a műtétet, mert mindjárt vége a kezelésnek (MÁR CSAK KETTŐ!). Kérdezte, hogy akkor mi legyen? Mondom határozottan, hogy mindkettőt le. Na jó, azért elcsuklott a hangom kicsit, meg könnybe lábadt a szemem. Vetkőzés, megnézegetett, megtapogatott, gondolkodott... "rendben, ez úgy fog kinézni, hogy... " Megtudtam minden műtéthez kapcsolódó információt, műtő lefoglalva. Egy kukkot se jegyeztem meg abból, hogy mit hova fog rajtam pakolni, remélem majd elmondja még egyszer. :)
Szóval hivatalosan a műtéti eljárás: Kétoldali bőrtakarékos mastektómia, 2 külső szelepes expander behelyezése, bal oldalon őrszem nyirokcsomó-, jobb oldalon teljes nyirokmirigy eltávolítás, tervezett időpontja: 2014.06.19. Eddigre kell összeszednem magam a kemók után, hogy bírjam ezt a hatalmas műtétet. Alsó hangon 4 óra. Még szerencse, hogy én az egészet végigalszom. Már pislákol az a fény az alagút végén. Még meggondolhatom magam a műtétet illetően (mármint azt nem, hogy legyen vagy ne legyen, de van másik lehetőség is), de ahogy magamat ismerem nem fogom. Amit egyszer a fejembe veszek...

Páromat naponta, kétnaponta fárasztom azzal, hogy utána is szeretni fog-e, nem undorodik-e meg tőlem, kívánni fog-e, kitart-e mellettem. Már unja bizonygatni. Bár az a legfontosabb, hogy nem lesz bennem rák, élni fogok és megkapom a lehetőséget egy hosszabb életre, de azt hiszem természetes hogy érdekel, mire számíthatok a műtét után. Meg persze benne van, hogy nagyon szeretem és fájna ha elmenne. Ha így alakulna annak is biztos meglesz a miértje, de egyelőre ilyenről nincs szó, szeretjük egymást és együtt szeretnénk élni még nagyon sokáig. 

Hazajöttünk és nagyon vegyes érzések voltak bennem. Egy sorstársunk blogját olvastam, közben ment az Oroszlánkirály - Az élet az úr című száma és egyszer csak eltörött a mécses. 
A fájdalom, a düh, a félelem, az elkeseredettség, a megkönnyebbülés elemi erővel tört ki belőlem.
A fájdalom a fizikai fájdalom, ami napok óta kísér és elegem van belőle. Dühös vagyok, amiért ilyen állapotban kell lennem és utálom, hogy akármerre nézek mindenhol gyógyszerek, vitaminok, paróka, ami erre a rohadt betegségre emlékeztet.
Félelem a műtéttől, a fájdalomtól, attól hogy meghalok a műtőasztalon, attól, hogy nem gyógyulok meg és abba halok bele. Félelem attól, hogy a szerelmem, aki a világon mindennél fontosabb nekem elfordul tőlem. Félek, hogy nem tudok mindent megadni Neki, hogy nem tudunk olyan életet élni amiről álmodunk.
Elkeseredettség, hogy sose lesz ennek vége, még vissza van két kemó, egy nagy műtét, lábadozás, sugárterápia, aztán még egy műtét, aztán életem végéig minden nap eszembe fog jutni, mert tornáznom kell, odafigyelnem magamra és csessze meg az élet.
Megkönnyebbülés, hogy jó kezekben vagyok, lesz műtét, hogy olyan műtét lesz amilyet szeretnék, olyan ember műt akiben megbízom, a családom, barátaim, kollégáim, ismerősök, ismeretlenek mellettem állnak és támogatnak. Megkönnyebbülés hogy ha még sok is van vissza, de van lehetőségem végigcsinálni. Hogy van, aki közben fogja a kezem és nem ereszti. 

Na ez így tegnap este szépen kijött belőlem. Párom meghallotta hogy pityergek és bejött, átölelt én bőgtem és csak mondtam és mondtam. Megnyugtatott, beszélgettünk, elpakoltuk egy zárt tetejű dobozba az összes gyógyszert, hogy ne legyen szem előtt. Végül megkérdeztem, hogy ő hogy van. Jól van, és most egy darabig én is, megint. Erősre sírtam magam és újra szép a világ. 

Ha lenne egy kívánságom, biztos azt kívánnám, hogy soha, senkinek ne kelljen ilyesmiken keresztülmennie. 

Tegnap is mozgalmas napom volt, elérkezett a 4. kezelésem napja. 
Az MR leletemmel a kezemben boldogan mentem, de egyben izgultam is hiszen új fajta gyógyszer várt rám. Már előtte este be kellett vennem egy kis szteroidot, hogy jól viseljem a kezelést. Én megtettem mindent, jól éreztem magam. 

A szokásos haditervet követtük, én el a vérvételre, párom pedig elindult felírni a nevem a listára, hogy mielőbb sorra kerüljek. Volt nagy meglepetés, mikor csak 4-en ücsörögtek a doktornő ajtaja előtt. A rendszer is megváltozott az alatt a 3 hét alatt, amíg nem voltam, most bejelentkezős sorszámhúzós. Érdekes, maradjunk ennyiben. :) Ráadásul a doktornő aznap nagyon sietett, el kellett mennie, szóval talán 20 percet vártunk, már mehettünk is be. A vérképem tökéletes volt, megint mintha semmi baj nem lett volna. Még mindig nem tudom mivel sikerül hozni ezt a szintet, de nagyon örülök neki. 
Most először tudtunk úgy beszélgetni, hogy végig rám figyelt. Elmondtam a panaszaim, nem igazán tudott mit kezdeni a karommal, mondta hogy kenjem körömvirágkrémmel, illetve az új gyógyszerem kétszeres hígításban kéri. De jó, ezt eddig nem lehetett volna? Na mindegy, legalább most. Kérdezte, hogy van-e már időpont a sebészhez. Mondtam neki hogy a múltkori konzultáció óta nem is beszéltem vele, mert nincs meg a genetikai eredmény, addig megy a kezelés. Kicsit elkerekedtek a szemei, mondta hogy menjünk át és kérdezzünk rá, ez így nem járja, ő is megpróbálja felhívni őket... és már emelte is a telefont. Kedves volt nagyon. Az új gyógyszerrel kapcsolatban is elmondott mindent, mire számíthatok. Megint kell mennem 1 hetes vérkép-kontrollra, mivel ez nagyon leviszi a fehérvérsejtszámot. Szerencsére nekem van miből, de ha nagyon leesik akkor kapok injekciót. Na azt én nagyon nem szeretnék, szóval dolgozom az ügyön. :)
Mondta, hogy a gyomromra igyak majd Salvus vizet. Életemben nem hallottam róla, de állította hogy nagyon jó. Legyen, kiváltjuk, bármit, ha attól jobban érzem majd magam. 
Végezetül ráírta a kis papírkámra az utolsó kezelés várható időpontját: május 14. Látom a fényt az alagút végén. :)

Elköszöntünk, elmentünk az adminisztrációra a jövő heti beutalómért. Volt olyan kedves az onkológusom, hogy inkább egy nappal előbbre kérte, hogy ne kelljen kétszer jönnöm, ugyanis a sebészem is kedden rendel az ambulancián, így meg tudom őt is látogatni.

Ezután elbattyogtunk a genetikai osztályra utánakérdezni, hol tart a genetikai vizsgálatom, van-e már eredmény. Én nagyon kis nyámnyila tudok lenni, úgyhogy a páromat küldtem be érdeklődni. Elvolt bent egy darabig aztán kijött értem, hogy megvan a lelet, de időpontot kell kérni, menjek be. Bementem, kissé kellemetlen volt, majdnem letoltak hogy egyrészt miért nem én mentem, másrészt meg mi az, hogy nem kértem időpontot. Elnézést...
Végül mondták, hogy most az egyszer. Kiderült, hogy már 2 hete megvan a lelet, csak elfelejtették kipostázni. Na most akkor ki a hülye? Mindegy, vártunk. Bementünk a professzor asszonyhoz, elmondta hogy ezt a leletet még meg kell erősíteni, de semmi újdonságot nem tud mondani, BRCA1 pozitív vagyok. Csodás, egy genetikai selejt... X-men! :D Jó, végignézve a családfámon tényleg nem lepett meg a dolog. A lényeg, hogy ezzel a papírral már mehetek a sebészhez és elkezdhetünk komolyan beszélni a műtétemről. Az még egy izgalmas beszélgetés lesz, már több lehetőség szóba került, de dönteni nagyon nehéz. 

Végre itt is végeztünk, kaptam egy csomó kémcsövet, amit szépen meg kell tölteni a véremmel, hogy megerősítsék az elsődleges eredményt. Mehettünk a várva várt kezelésre. Megint csodálatos idő volt. Már megfigyeltem, hogy akárhányszor kezelésre megyek, mindig ragyogó idő van. Végignéztem a kis kártyámat, január 28-án kezdtem. Mennyi minden történt azóta, el sem hiszem. Nem gondoltam hogy el fogok jutni idáig és ilyen jól fogom viselni. Kicsit elérzékenyültem. :) 

Megkértem az én kedvenc nővérkémet, hogy vegye le azt a sok vért, ami kell a genetikára. Jóváhagyta a professzor asszony is, mivel megmutattam neki a vérképem. Meg is dicsért ám. :) Szóval kezdődhetett a szurkálás. Már nincs sok ép vénám, igencsak keresgélni kellett, hogy hova szúrjon. Talált egyet a kézfejemen, beszúrta a branült és áúúú. Sosem szoktam sziszegni, de ez most kellemetlen volt. Többször ki-be tolta a szerkezetet, hogy jöjjön a vérem, de az a vénám feladta a küzdelmet. Jön a bébitű, újabb véna, kicsit feljebb. Itt már működött minden rendesen, kémcsövek megtöltve, én meg éhen halok, szomjas vagyok és azt hiszem a vérveszteség sem esett jól, nem éreztem túl jól magam. Megkaptam a jó kis előkészítő infúziómat, ettem, ittam és hihetetlenül elálmosodtam. 
Játszottam közben, próbáltam ébren maradni, beszélgetni, de nem tudtam nagyon figyelni. Aztán jött az új szer. Elmondtak mindent, mire lehet számítani és azonnal szóljak ha a felsoroltak közül bármit is érzek. Beszélgettem, beszélgettem és egyszer csak jött. A gyomromból indult és tudtam hogy gáz van. Kúszott felfelé az a szorító, forró érzés, már a torkomban és a fejemben is éreztem, lángoltam. A szememmel kerestem a nővérkét, aki a másik helységben épp szúrt valakit. Fél szemmel rám sandított, mintha érezte volna hogy gond van. Én már csak inteni tudtam, ő pedig rohant is és már mondta is, hogy nyugodjak meg, mindjárt jobb lesz. Én csak a levegőt kapkodtam és hátradőltem, ő pedig kikapta a gyógyszert és bekötött egy sima oldatot, hogy átmosson. Mire hozta a vérnyomásmérőt már kezdett csitulni. Sosem voltam allergiás, nagyon megijesztett ez a roham. Hiába szóltak hogy várható ilyesmi, csak mosolyogtam. Párom épp kint telefonált, már akkor ért vissza mikor vigyorogtam. Elmeséltem neki miféle akcióról maradt le. Tessék, egy percre hagyott ott. :) Utána percenként kérdezte, hogy érzem magam, nagyon édes volt. 

Amint lefolyt az oldat, visszakötötte a kemót. Azt mondta, már semmi gond nem lehet, de azért fél szemmel sandán néztem a palackot. Gonosz kis palack. A mellkasomban még mindig éreztem tőle valami furát, oda is készített még egy oldatot, ha mégis megint akciózni támad kedvem. Aztán inkább mosdóba mentem és onnantól kezdve minden rendben volt. Később beszélgettünk, mondta a nővérke hogy ez még elég laza volt. Néztem nagy kerek szemekkel, hogy ez... hát azt hittem ott halok meg. Hozzám még nem kellett orvost hívni... örülök. :) Időben szóltam, ez volt a lényeg. Állítólag legközelebb már nem lesz ilyen. Nem is vágyom rá, nagyon féltem. Mosolyogtam, viccelődtem, de azért nem igazán ment ki a fejemből. Szép lassan folyatta sokáig, aztán a végére begyorsítottunk és délután 2 körül mehettem is utamra. Még beszereztük a vizet, aztán uzsgyi, elég volt mára, a páromhoz akartam bújni a fészkünkben.  

Vártam, mikor jönnek a mellékhatások. Szokásos menetrend szerint még jól beebédeltem, hogy hamarosan kidőlök legyen bennem valami. Aztán semmi. Este lett és én még mindig pörögtem. Kicsit álmos voltam, de az agyam zakatolt. Ekkor írtam a tegnapi bejegyzést is. Nem történt semmi. Lefeküdtünk aludni. Elég rosszul aludtam, forgolódtam, minden bajom volt, valószínű mert nem igazán tudott kikapcsolni az agyam. Na, majd holnap lesz nemulass, jönnek a mellékhatások. Reggel felkeltem, semmi. Annyi, hogy lángolt a fejem, az arcom. Borogattam, de nem voltam lázas, csak piros és meleg volt az arcom. Csak lestem, hogy hol a hányinger meg társai? Nem jöttek, megijedtek tőlem. :) Aludtam egyet dél körül, ebédeltem egy nagyot, játszottunk délután a párommal, lefürödtünk és filmeztünk. Most pedig itt ülök és még mindig nem hiszem el, hogy ilyen jól vagyok. Estére az arcom lángolása is elmúlt. Ha ez holnap is így marad, megyek vásárolni. :)

A végére azért elmondom, hogy ez a gyógyszer tiszafa származék, docetaxel, teljesen más mint az előző. Ha keddig nem dönt le a lábamról, akkor elmondhatom hogy nagy mázlista vagyok. A szervezetem küzd értem és én is küzdök, mert a nyár közepére túl szeretnék lenni mindenen. :)

"Fogalmad sincs róla, hogy milyen erős vagy, egészen addig, amíg nincs más választásod, mint hogy erős légy."

Kedden megtörtént a 3 kemó utáni kontroll MR vizsgálat. Ez most egész jó volt, nem tartott olyan sokáig és egész emberi időben mentem, este 6-ra. Nem is csúsztunk sokat. Párommal kis mosolyszünet volt éppen, de azért eljött velem. Haragudott rám, mert pénteken kellett volna megünnepelnünk a szülinapját, ezt beszéltük meg, erre én programot szerveztem aznapra... legalábbis ő így tudta, szóval bedurcizott.
Péntek este azért kiengesztelődött, olyan meglepi szülinapot rittyentettem neki, hogy magam is meglepődtem. Eljöttem korábban a munkahelyemről, hazahoztam barátnőm rendelt kajáit mivel ő nem jött haza, hogy kettesben tudjunk lenni, elhoztam a már 3 hete megrendelt tortát, elfutottam bevásárolni. Megfőztem a 2 fogásos vacsit, elpakoltam, kicsinosítottam magam, tele raktam a lakást gyertyákkal, becsomagoltam az ajándékot... és azt hittem kipurcanok, mert ezt kábé 3 óra alatt műveltem le.
Azért az arcért, amit láttam az arcán mikor belépett a lakásba megérte a fáradozás, annyira boldog voltam hogy el is felejtettem hogy fáradt vagyok. :) Jól sikerült kis este volt.

Hétvégén elmentünk a családjához és hatalmasakat kirándultunk ebben a jó időben. Magassarkú bokacsizmában elengedhetetlen volt felmásznom egy majdnem függőleges domboldalra ahonnan 4-szer majdnem lezúgtam, a lejövetel is igazán kalandos volt, ugyanis már a mászásban elfáradtam. Páromat meg a szívbaj kerülgette. Sose voltam egészen normális. :) Másnap az én hatalmas tériszonyommal felmentünk az esztergomi bazilika kupolájába. Nekem egy asztal tetejére felállni is kihívás, ez meg csak a tértől számítva 71,5 méter. Azt hittem ott lesz végem, végig remegett kezem lábam amíg körbeértünk. De ezt is megcsináltam! Jó volt... lejönni. 

Valahogy nem is érdekelt az MR eredménye, én éreztem hogy javult, zsugorodott és nem is lettem volna hajlandó elfogadni mást, meg se kérdeztem mikor lesz meg a lelet. Ezen a héten hétfőn mentem be az asszisztenciára, ugyanis elfelejtettem beutalók kérni a következő kezelés előtti vérkép-kontrollra. Ha már ott voltam, rákérdeztem hogy van-e valami a gépben, ééés volt. Ki is nyomtatta a kezembe is nyomta a leletemet, és ha már a kezemben volt el is olvastam: "a jobb emlő felső negyedhatárán kimutatott 24x28 mm-es tumoros lágyrész az előző vizsgálat óta jelentősen regrediált. Jelenleg a tumor helyén 13x17 mm nagyságú, kisfokú széli erősítést mutató residuális képlet különíthető el." Magyarul összement és megdöglött, a residuális azt jelenti hogy hátramaradt. Ez már nem mászik sehova, maximum ki belőlem a kedvenc sebészem keze által. Egyébként sehol a környéken nem is találtak semmi kórosat, ez áll még a papíron. Úgy örültem, épp felhívott a főnököm valami miatt aztán mellesleg megkérdezte hogy vagyok, én meg mondtam hogy itt állok az onkológia előtt és mindjárt elsírom magam örömömben, mert... :) Örült velem, aranyos volt. Utána végigmutogattam a kolléganőimnek, ők is örültek én meg egész nap fel voltam dobva. 

Hétfőn már a kezemet is ki tudtam nyújtani nem csak lefelé, hanem a fejem fölé is, pedig napok óta elfelejtettük kenegetni, helyre jött magától szerencsére. Úgyhogy vééégre nyújtózkodtam egy jót.

Olyan jól alakul minden. :)

Mostanában hullámzik a lelkem. Egy pillanat alatt leszek a jókedvű mosolygós lányból befordulós, sírós valaki, és ugyanez fordítva. 

A harmadik kezelés után nagyon ki voltam merülve és elegem volt. Mindenből. A rákból, a kezelésből, de még a páromat sem láttam szívesen néha. Azt is bántam, hogy egyáltalán megszülettem. Kicsit tovább tartott a regenerálódás is és a lelkem nagyon nem volt rendben. Jó híreket kaptam, mégsem voltam igazán boldog. Azt láttam, hogy minden kortársam élvezi a tavaszt, a napsütést, én pedig azon aggódok hogy a parókámat ne fújja le a szél, vagy hogy egyre jobban fáj a karom mert megégtek a vénáim a kemótól. Vagy éppen valami más, mert olyan nincs hogy épp ne nyűglődnék valami miatt. 
Kedden haza kellett jönnöm a munkából, mert nagyon nem voltam jól. Már reggel kicsit lázasnak éreztem magam és olyan gyengének, ráadásul iszonyúan rosszul lettem a buszon. Azt hiszem akkor telt be a pohár és itthon jól erősre sírtam magam. Este pedig a párom kirángatott a lakásból és hihetetlenül bezabáltunk, még fagyit is ettem. Másnap már sokkal jobban éreztem magam mind testileg, mind lelkileg. 

Hétfőn viszont tényleg nagyon jó híreket kaptam, utána azért fel voltam ám dobva. El kellett mennem délelőtt ultrahangra, hogy megjelöljék a dagimat mielőtt elveszne. Az ultrahang igazolta a klinikai regressziót, konkrétan a felére összement a kis drága és valószínűleg a belsejében már halott sejtek vannak. Megkaptam a kis széndarabomat, úgyhogy mostmár elmondhatom, hogy a hóemberem kapott egy gombot. Azért répát nem kértem. :) Mondjuk ez a jelölés megint egy hatalmas tűvel történt, még mindig nem barátkoztunk össze, azt hiszem már nem is fogunk. Egyáltalán nem fájt, kaptam érzéstelenítőt, vágtak rám egy kis rést szikével és bele a tű. Inkább azon izgultam, hogy ahogy próbálja beledöfni a tűt a gombócba véletlenül a hátamban köt ki az az izé. Valószínűleg eléggé aggódóan néztem a ténykedését, mert megkérdezte hogy fáj-e. Á, dehogy, csak be vagyok tojva hogy bennem marad. :) Utána még elküldtek mammográfiára lefotózni, hogy jó helyen van és kész is voltam, 11-kor már a munkahelyemen ültem. Talán sosem töltöttem ilyen kevés időt az onkológián. 

A héten a párommal is volt egy kis mosolyszünet. Nem volt se veszekedés, se vita, csak én túl érzékeny voltam és azt hiszem neki is sok néha ez az egész. Hiszem, mert nem mondja soha, de neki sem könnyű. 1 nap alatt azért helyre tettük magunkat, megbeszéltük kinek mi a baja, aztán újra szeretem volt. :)

Közben a volt lakótársam itthagyott cicáinak is próbáltunk gazdit találni, sikertelenül. Én kezdtem nagyon rosszul viselni őket, tüsszögtem, viszkettem és bármennyire is imádom a cicákat tele volt a szőrükkel minden és ez nem segített a dolgon. Próbáltam távol maradni tőlük, de ezt meg ők nem viselték jól, nyávogtak és hisztiztek, amitől én meg ideges lettem. Muszáj volt valamit csinálni, írtam a lánynak hogy ki kellene találni valamit, mert így nem jó nekem. Nem akarta hogy menhelyre kerüljenek (amit meg is értek, én se akartam), gazdit nem sikerült találni, így nagynénije ideiglenesen befogadta őket, amíg ő külföldön talál olyan lakást, ahova kiviheti őket. Pénteken le is szállítottuk a macsokat. Megkönnyebbülés is volt, de egyben szomorú is voltam, mert imádtam azokat a hülye szőrgolyókat. Megnyugtatott hogy jó helyük lesz, a néni is aranyos volt. Remélem minden rendben lesz velük. Mondjuk tutira sokkot kaptak, mikor bedobozoltuk őket, nagyon utáltak, jó kis kergetőzés volt. 

Szombatra olyan zsúfolt napom lett, hogy nem tudtam hogy fogom végig csinálni. Egy sorstársam most kezdett el egy sminkes tanfolyamot és már előtte beszéltük, hogy szívesen megyek modellnek ha kell. Most kellett, én pedig bevállaltam. 9-kor találkoztunk és délután 3-ig ott voltunk. Igazi csajos program, 3 sminket is kaptam ez idő alatt, az utolsó pedig hazamenős volt. Szuper lett mindegyik és nagyon sokat tanultam én is, hogy mi áll jól nekem, illetve 1-2 technikát is ellestem. Mondjuk az elején feszélyezett, amikor mindenki körbeállt hogy kielemezzenek, de egyszer kibírtam, ebből is tanultam. Teljesen asszimetrikus a képem.  Aggódtam a paróka miatt is, de nem volt feltűnő, elcsatoltuk és szuper volt. Nagyon jól éreztem magam, feltöltődtem. Ritkán csinálok ilyeneket, igazi nőnek éreztem magam. És borzasztóan elfáradtam, hogy bírják ezt a modellek?
Mindezek után párom összeszedett és irány az IKEA, ahol egy régi kedves barátnőm és a párja vártak. Feljöttek Siklósról a hétvégére, itt tudtunk összefutni. A nap hírét is itt tudtam meg, babát vár. Ott az IKEA közepén bőgtem el magam majdnem (na jó nem csak majdnem, pár könnycsepp utat tört magának), úgy ölelgettem. Mutatta az ultrahang képet és jajj, túlcsordult a kicsi szívem olyan boldog voltam. Utána végigsétáltuk az áruházat, közben beszélgettünk. A fiúk is elvoltak, jó kis túra volt, lejártam a lábam és megjutalmaztam magam valami Princess nevű sütivel, meg jó kis 200 forintos fagyival. 
Ha még nem lettem volna elég fáradt hazajöttünk egy 20 percre, hogy aztán a hét közepén lefoglalt esti közös programunkra indulhassunk a párommal. Dartsozni mentünk. 1 óra volt, de annyira jól szórakoztunk, megérte elmenni. Csak vigyorogtam hazafelé és én voltam a legboldogabb az egész világon. Itthon meg eldőltem mint a krumplis zsák. Az a nap igazi non plus ultra volt, minden volt, csajos, rég nem látott barátokos, szerelmeses, jó nagyot alvós.
Szarok én a rákra, azt se tudom mi az. :)

Nekem egyébként meg kéne tiltani hogy IKEA-ba menjek, most megint vásárolhatnékom van. A jövő havi, meg az utána havi fizetésünket is elköltöttem már fejben, borzasztó vagyok. Blogírás előtt is épp bevásárlólistát raktam össze. Jobb lesz ha elveszi tőlem valaki a bankkártyámat. :)

Ma tavaszi nagytakarítás tartottunk és szőrmentesítettük a lakást, hát az se volt épp pihentető és ráadásul olyan történt, amire nagyon nem számítottam. Megjött. A szervezetem úgy gondolta, hogy ha már nőnek érzem magam legyek is az, úgyhogy mintha nem kaptam volna 3 kemót, jött, hasfájással meg mindennel ami kell. Életemben nem örültem még így neki. Szenvedek mint a kutya, ahogy ilyenkor szoktam, de nem érdekel, boldogan fekszem le aludni mert ez azt jelenti, hogy van még legalább egy dolog, ami normálisan működik bennem. És magyarázat arra, hogy miért voltam ilyen dilis az elmúlt napokban. Éljen, éljen! :)

Ma szerda van. Ez azért fontos, mert ma kaptam kezelést, kedd helyett. 

Tegnap 4 órát vártam az onkológusomra, kicsit rosszul viseltem a dolgot, kevésbé voltam türelmes és elég szemét módon be is furakodtam, még ketten lettek volna előttem. Mikor bejutottam végre tudtam neki mesélni, elmondtam hogy alig találom már meg a gombócom. Na, ő nem örült hirtelen annyira mint én, mivel nincs megjelölve és megijedt hogy esetleg eltűnik. Elmondta, hogy ez a műtét miatt baj, mert ha eltűnik jelöletlenül akkor mindenképp le kell venni a mellem, mert fogalma sem lesz a sebésznek hogy hol és mit vágjon. 
Gyors agyalás, kapjak kezelést most vagy ne, mi legyen?! Felhívta a sebészem, tanácsot kért és átküldött hozzá hogy beszéljünk. Menjek le az adminisztrátorhoz, kérjem el a konzíliumkérőt, aztán a sebész meg vár a másik épületben. 
A papíromra várni kellett, dél volt, elmentünk ebédelni mert már nagyon elegünk volt és éhesek voltunk. Morcos voltam, hogy valószínű nem kapom meg a koktélom. Nem azért mert annyira vágyom a 3 napos kínlódásra, hanem mert a párom szabit vett ki emiatt. Úgy szoktuk, hogy a kezelés napjára szabit vesz ki, másnap pedig itthonról dolgozik. Ez azt jelenti hogy ha másnap kapom csak a kezelést, nem tud ott lenni velem és ráadásul csütörtökön egyedül leszek itthon. 
Visszamentünk a papírkámért és átrobogtunk a sebészhez, ahol rengetegen vártak ő pedig épp műtött. Ha jól emlékszem újabb 2 és fél óra dekkolás után jutottam be. Viszont minden várakozás, az egész napos ücsörgés megérte azért a 15 percért. Hétfőn megjelölnek, másnap megkapom a kezelést és felvillantotta a doki a lehetőséget, hogy nem biztos hogy el kell távolítani a mellem, mert elég nagy ahhoz, hogy ha egy negyedet ki is vesz belőle meg tudja csinálni szépre. Persze ehhez még meg kell várni a kontroll MR-t is illetve a genetikai vizsgálat eredményét. Ha pozitív a genetika, akkor ez szerinte nem annyira jó verzió hosszú távon, de én döntök, ha műthető akkor én mondom meg hogy megmaradjon-e vagy sem. Elbizonytalanodtam, eddig határozottan le akartam vetetni mindkettőt, most hogy van egy kis remény hogy nem kell, ráadásul szépen "felvarrt" saját melleim legyenek... nehéz döntés. Szerencsére ráérek még agyalni ezen, a kezelés folytatódik. 

Ma meg is kaptam a koktélt, reggel odamentem és kivételesen első voltam, emlékezett hogy én gyorsan kész leszek így előre vett. Nekem csak egy papír kellett és mehettem is. Koktélozás közben nem volt semmi különös, furcsa volt egyedül. A vénám szórakozott kicsit és nehezen találta meg az összhangot a branüllel, de a végére meglett ez is. Ma a jogot is megnyertem a távirányító kezelésére, így mesét néztem végig. :)

Azt hiszem egy hibát elkövettem viszont. Mikor hazaértem még nagyon jól voltam, úgyhogy úgy beebédeltem hogy alig bírtam megmozdulni. Azóta aludtam vagy 3 órát, de még mindig ez van, utálom magam. :) Ha rosszul leszek az tuti ezért lesz.

1. összebújás a párommal

2. találkozás egy régi ismerőssel, baráttal

3. egy jó nagy beszélgetés mindenféléről

4. egy jó zene bevásárlás közben (amire elkezdek dudorászni és táncikálni)

5. otthon egyedül hangosan éneklés

6. párnapüfölés, amíg csak bírom szusszal

7. elmerülés egy kád forró vízben (olykor bónuszként illóolajjal vagy fürdőgolyóval megbolondítva)

8. valakinek mosolyt csalni az arcára egy aprósággal

9. hazafelé látni a kivilágított várost

10. napsütééés

11. ágyban reggelizés, mesenézéssel

12. egy régi kedvenc film újranézése

13. kedves mosoly, megjegyzés bárkitől, bármikor

14. esküvő/eljegyzés témájú képek, videók nézegetése...
jön a tavasz vagy mi :)

15. minden egyes negatív lelet

A második kemót sokkal jobban viseltem, mint az elsőt. Ami jó, hogy tudtam pihenni, nagyon sokat aludtam most is, de pénteken már nem bírtam magammal és mostam, takarítottam, tűzhelyet suvickoltam. Estére teljesen ki is merültem, de jól esett, nem éreztem magam haszontalannak. Valamiért ez nálam mánia, hogy otthon fekszek 3 napig mert nem vagyok jól és már haszontalan vagyok. Biztos én vagyok a hülye, de ez van.

Ami kemó óta nem múlik, hogy a gyomrom összevissza működik. Akármit eszem nem tetszik neki. Se hús, se zöldség, se gyümölcs, kínomban már tésztát is ettem, de semmi. Vagy székrekedés vagy hasmenés, hasfájás rendszeresen, napi többször is. Az étvágyam sem igazán akar visszajönni, talán egyszer-kétszer tudtam azóta normálisan enni. Jó, ez utóbbi a kevésbé zavaró, de én szerettem enni mindig. 

Továbbá fáj a karom. Az, amelyikbe az infúziót kapom. Nem biztos, hogy van összefüggés a kettő között de mivel a legutóbb is sötétebb lett a vénám amibe folyt a lé, most is elképzelhetőnek tartom hogy történt odabenn valami, csak nem látszik. A könyökhajlatomban érzem a legjobban, fájdalmas teljesen kinyújtani. Ha megnyomom akkor is érzékeny az a rész, kenegetem mindenféle krémmel. 

A hányinger is beköszön még néha-néha. Szombaton merényletet követtem el, és barátnőm beköltözése alkalmával ittam vele egy kis pezsgőt. Már este éreztem, hogy valószínűleg nem ez volt az évszázad ötlete, ugyanis reggelre nagyon rosszul lettem. Hasogató migrénes fejfájás, hányinger... ó édes másnaposság, de hiányoztál. :)
Na mármost ismerem magam, hogy ez így is marad, ha nem könnyítek a gyomromon, szóval a kemótól nem, 2 pohár pezsgőtől csak sikerült hányni. Legalább utána jobb lett. Azt hiszem szegény májam így akarta a tudomásomra hozni, hogy van elég munkája már. 

A daganatom köszöni szépen, zsugorodik, ma kb. akkora, mint mikor felfedeztem, alig tudom kitapintani. Szóval már ezért volt és van értelme ennek az egésznek. Azért a minap már nagyon elegem volt magamból, hogy mindig van valami nyűg. Szerencsére jön a tavasz, kezdődik a zsongás, az ide megyünk oda megyünk. Hétvégén épp cirkuszba megyünk illetve valami meglepetés is vár rám (párom rendkívül titokzatos, nem árult el semmit). Jövő hétvégén koncert. Az élet nem áll meg, én is simán be tudom vállalni ezeket a kiruccanásokat. Igazából szükségem is van arra, hogy kikapcsoljak és ne is gondoljak arra mi van mögöttem és mi van előttem. Ne foglalkozzak azzal hogy fáj a kezem, hogy parókám van... amit egyébként már egész jól kezdek megszokni. Dobom le ahogy hazaértem. :)

Sikerült egy rég nem látott barátnőmmel is találkoznom, szegénynek a nyakába zúdítottam mindent, mert néha meg az esik jól, ha kibeszélhetem magamból ezt az egészet. Szerencsére átérezte a helyzetet és nagyon jót beszélgettünk. Mintha csak tegnap álltunk volna fel az asztaltól, olyan érzésem volt mikor megláttam, hát még mikor nekiláttunk nosztalgiázni. Szívem szerint haza se engedtem volna, ki tudja mikor látom legközelebb. 

Összességében még mindig pozitív számomra ez az egész, mert jól viselem, mindenki támogat és ahol tud segít, szeretve vagyok és vigyáznak rám. Mindig is örültem az apró dolgoknak, de ha lehet ez most még inkább igaz és sokkal jobban értékelem az életem. Emellett persze gyógyulok is, szóval az a néhány kellemetlenség... bakfitty! :)
Mikor elmondták mi vár rám, sokkal ijesztőbbnek tűnt. Így, hogy benne vagyok már nem annyira vészes. Sokan meg is lepődnek, mert nem úgy nézek ki mint amit a filmekben mutatnak, hanem leginkább nem látszik rajtam semmi. Akik nem is tudják hogy mi a helyzet velem dicsérnek hogy jó a hajam, jól nézek ki. Még a végén helyrerázódik az önbizalmam is. :)

Tegnap minden új volt. Az onkológusom szabadságra ment, így egy másik doktornőhöz kerültem.
Párommal már kieszeltük a haditervet, hogy ne kelljen sokat várni. Én elmegyek vérvételre, ő pedig addig beáll a sorba vagy felírja a nevem vagy amilyen rendszer ott éppen működik. Bevált, mire odaértem már csak ketten voltak előttünk az adminisztrációnál. Utána 1 órát vártunk, hogy meglegyen a vérképem. 

Az új doktornő nagyon kedves volt. Szimpatikus az olyan orvos, aki kezet nyújt és bemutatkozik. Eddig csak két ilyennel találkoztam, vele és a sebészemmel. 

Gyorsan ránézett a vérképemre ami kifogástalan volt, nem is volt kérdés hogy kaphatom a következő adag koktélomat. Nála volt a CT eredményem is. Azt hiszem most először volt, hogy levegőt sem mertem venni amíg el nem mondta hogy mi áll benne. SEMMI! :)
Nem láttak áttétet sehol, semmilyen szervemen, nincs folyadék a tüdőmben és a szívburokban sem. Csak a már ismert daganatot látták, a nyirokcsomóknál a műtét utáni állapot van. Párommal egyszerre sóhajtottunk. A májam picit meg van nagyobbodva, de egyáltalán nem kóros, csak sok melót kapott mostanában. Akkora vigyorral jöttünk ki a doktornőtől mint akik épp megnyerték a lottó ötöst. Azért kint gyorsan elolvastam én is a leletet és csak tovább mosolyogtam, makk egészséges vagyok. 

Mivel nem vált be a múltkor kapott hányinger-gyógyszer, kaptam egy másikat. Még választhattam is hogy kúpot vagy szájban oldódót szeretnék. Na mégis ki az aki szeretne önként és dalolva kúpot? Jó lesz nekem az a szájban oldódó. Ez itt a reklám helye, Oroset a neve. 

A másik újdonság a kezelőben ért. A nővérke aki legutóbb annyit segített most szabadságon volt, szóval egy fiatal pasihoz kerültem. Jófej volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Szépen lefolyt a koktélom, közben ettem, beszélgettem a párommal, betegtársakkal kacarásztunk, nagyon élénk volt most a társaság. Barátnőm a neten keresztül szórakoztatott. Komolyan egész nap fel voltam dobva, még a sapimat is levettem a kezelés közben pedig nem szoktam ilyet tenni emberek előtt. Jó volt kézmelegítőnek, valahogy mindig fázik a kezem az infúziótól. Kaptunk gyógyszeradományt is, Béres csepp extrát. Már megérte elmenni. :)

Délután még elmentünk az ebédünkért és benéztem a kolléganőimhez is. Meglepődtek hogy ott látnak, de mondtam hogy nyugi, csak 2-3 óra múlva kezd hatni az anyag. Addigra szépen haza is értem, bevettem az új gyógyszerem, megebédeltem. Határozottan éreztem most is, mikor jön, olyan mint mikor sok alkoholt iszik az ember és egyszer csak fejbevágja, muszáj ledőlni aludni. Viszont a hányinger elmaradt. Csak vártam és vártam, éreztem hogy kicsit ég a gyomrom és furcsa (furcsa érezni, hogy van), de ennyi. Tartott ez az idilli állapot egészen addig, míg a párom nem kezdett el mellettem gyrost enni, attól fordult is párat, nagyon nem tetszett az illat, pedig imádom egyébként. Szerencsére gyorsan megette, utána kiszellőztetett a kérésemre és el is múlt. Nekiláthattunk a fagyinak, hihetetlenül jól esett. 

Még mindig tartottam tőle, hogy bármelyik pillanatban fordul a kocka és rosszul leszek, az ágy mellé lett készítve a kis vödröm is. Aztán animét néztünk és lefekvés előtt még elnyaltam egy gyógyszert, hogy reggelig egyben maradjak. Alig tudtam elaludni, olyan jól voltam. :)

Ez az állapot még ma is tart, sokat pihenek, alszom mikor úgy érzem, azt és akkor eszem amit és amikor szeretnék. Kicsi tutyimutyiságomat leszámítva soha jobban. Azért még kivárom a holnapot, legutóbb is a 3. nap volt az igazi mumus... De én most olyan boldog vagyok! :)

Már csak 4!

Csütörtökön itthonról dolgoztam, így nem kellett nagyon mutogatnom a kopasz fejem, volt időm megszokni. Kendőt kötöttem ami egész nap rajtam volt, de valamiért csak idegesített. 
Orvoshoz már sapiban mentem, abban sokkal jobban éreztem magam. Mikor hazaértünk a gyógyszerbeszerző körútról már nem tettem a fejemre semmit és nagyon jó érzés volt. Végre levegőhöz jutott szegény fejem. :)

Másnap viszont be kellett menni az irodába. Annyira jó volt szabadon hagyni a fejem, hogy kacérkodtam a gondolattal elmegyek így dolgozni, utcára sapka és kész. Na jó, azért nem vagyok ennyire bevállalós és nem bírom ha bámulnak, szóval elő a parókát. Pamacsnak neveztük el. Utólag belegondolva a Pom Pom jobban illene rá... új keresztelő kell! :)
Szóval felvettem a parókámat. Nagyon furcsa érzés volt mivel én tudtam hogy nem igazi, ezért állandóan az járt a fejemben hogy ezt mások is látják. Természetellenesen mozogtam, furán tartottam a fejem, állandóan a boltok kirakataiban néztem hogy áll és a páromat kérdezgettem, hogy "ugye jó?". Szerintem mire beértünk dolgozni, az agyára mentem. Annyira el voltam foglalva a hajammal, hogy a buszon vettem észre, hogy a munkához elengedhetetlen laptopom szépen otthon felejtettem. Jól kezdődött a Valentin nap, rohanás vissza, el is késtünk. A feltűnésmentes érkezés kilőve. A fogadtatás viszont jó volt és így én is egyre jobban éreztem magam. Fő-főnök közölte vigyorogva, hogy szuper és neki bejön. Egyem meg! :)
Délutánra már kezdett kényelmetlen lenni, nyomta a fejem néhány helyen, meleg volt és tudtam, hogy nem megyünk egyből haza. Ááá... azért túléltem, ha jól számolom kb 12 órát volt rajtam folyamatosan. Hazaérve én nem a magassarkú cipőmet rúgtam le magamról, hanem a parókámat vettem le azon nyomban. Ha nem félteném, repült volna a sarokba. :)

Azért a végére egész megszoktam, tetszettem magamnak, furcsa volt megint kis kopasznak lenni. Viszont tetszem magamnak így is, úgy is. Párom egyre többet simogatja, puszilgatja a kis golyófejem én meg élvezem. Meg azt is, hogy reggel könnyebb az arctisztítás mert nem lóg oda mindenhová a hajam, nem kell korábban kelni hogy kezdjek vele valamit, nem alszom el, fürdés után csak megtörlöm és kész is.

Csodák csodájára nő maradtam. :)
A párom szakadt farmerban, strandpapucsban és egy sima fehér pólóban, sörrel a kezemben látott először mégis az volt rólam a benyomása, hogy milyen nőies vagyok. Kezdem tényleg elhinni, hogy akinek megvan a kisugárzása, az melegítőben, szakadtan, haj nélkül is kívánatos nő. 

ui: a vesém is jobban van, úgyhogy boldogságom határtalan :)