A második kemót sokkal jobban viseltem, mint az elsőt. Ami jó, hogy tudtam pihenni, nagyon sokat aludtam most is, de pénteken már nem bírtam magammal és mostam, takarítottam, tűzhelyet suvickoltam. Estére teljesen ki is merültem, de jól esett, nem éreztem magam haszontalannak. Valamiért ez nálam mánia, hogy otthon fekszek 3 napig mert nem vagyok jól és már haszontalan vagyok. Biztos én vagyok a hülye, de ez van.

Ami kemó óta nem múlik, hogy a gyomrom összevissza működik. Akármit eszem nem tetszik neki. Se hús, se zöldség, se gyümölcs, kínomban már tésztát is ettem, de semmi. Vagy székrekedés vagy hasmenés, hasfájás rendszeresen, napi többször is. Az étvágyam sem igazán akar visszajönni, talán egyszer-kétszer tudtam azóta normálisan enni. Jó, ez utóbbi a kevésbé zavaró, de én szerettem enni mindig. 

Továbbá fáj a karom. Az, amelyikbe az infúziót kapom. Nem biztos, hogy van összefüggés a kettő között de mivel a legutóbb is sötétebb lett a vénám amibe folyt a lé, most is elképzelhetőnek tartom hogy történt odabenn valami, csak nem látszik. A könyökhajlatomban érzem a legjobban, fájdalmas teljesen kinyújtani. Ha megnyomom akkor is érzékeny az a rész, kenegetem mindenféle krémmel. 

A hányinger is beköszön még néha-néha. Szombaton merényletet követtem el, és barátnőm beköltözése alkalmával ittam vele egy kis pezsgőt. Már este éreztem, hogy valószínűleg nem ez volt az évszázad ötlete, ugyanis reggelre nagyon rosszul lettem. Hasogató migrénes fejfájás, hányinger... ó édes másnaposság, de hiányoztál. :)
Na mármost ismerem magam, hogy ez így is marad, ha nem könnyítek a gyomromon, szóval a kemótól nem, 2 pohár pezsgőtől csak sikerült hányni. Legalább utána jobb lett. Azt hiszem szegény májam így akarta a tudomásomra hozni, hogy van elég munkája már. 

A daganatom köszöni szépen, zsugorodik, ma kb. akkora, mint mikor felfedeztem, alig tudom kitapintani. Szóval már ezért volt és van értelme ennek az egésznek. Azért a minap már nagyon elegem volt magamból, hogy mindig van valami nyűg. Szerencsére jön a tavasz, kezdődik a zsongás, az ide megyünk oda megyünk. Hétvégén épp cirkuszba megyünk illetve valami meglepetés is vár rám (párom rendkívül titokzatos, nem árult el semmit). Jövő hétvégén koncert. Az élet nem áll meg, én is simán be tudom vállalni ezeket a kiruccanásokat. Igazából szükségem is van arra, hogy kikapcsoljak és ne is gondoljak arra mi van mögöttem és mi van előttem. Ne foglalkozzak azzal hogy fáj a kezem, hogy parókám van... amit egyébként már egész jól kezdek megszokni. Dobom le ahogy hazaértem. :)

Sikerült egy rég nem látott barátnőmmel is találkoznom, szegénynek a nyakába zúdítottam mindent, mert néha meg az esik jól, ha kibeszélhetem magamból ezt az egészet. Szerencsére átérezte a helyzetet és nagyon jót beszélgettünk. Mintha csak tegnap álltunk volna fel az asztaltól, olyan érzésem volt mikor megláttam, hát még mikor nekiláttunk nosztalgiázni. Szívem szerint haza se engedtem volna, ki tudja mikor látom legközelebb. 

Összességében még mindig pozitív számomra ez az egész, mert jól viselem, mindenki támogat és ahol tud segít, szeretve vagyok és vigyáznak rám. Mindig is örültem az apró dolgoknak, de ha lehet ez most még inkább igaz és sokkal jobban értékelem az életem. Emellett persze gyógyulok is, szóval az a néhány kellemetlenség... bakfitty! :)
Mikor elmondták mi vár rám, sokkal ijesztőbbnek tűnt. Így, hogy benne vagyok már nem annyira vészes. Sokan meg is lepődnek, mert nem úgy nézek ki mint amit a filmekben mutatnak, hanem leginkább nem látszik rajtam semmi. Akik nem is tudják hogy mi a helyzet velem dicsérnek hogy jó a hajam, jól nézek ki. Még a végén helyrerázódik az önbizalmam is. :)