Tegnap is mozgalmas napom volt, elérkezett a 4. kezelésem napja. 
Az MR leletemmel a kezemben boldogan mentem, de egyben izgultam is hiszen új fajta gyógyszer várt rám. Már előtte este be kellett vennem egy kis szteroidot, hogy jól viseljem a kezelést. Én megtettem mindent, jól éreztem magam. 

A szokásos haditervet követtük, én el a vérvételre, párom pedig elindult felírni a nevem a listára, hogy mielőbb sorra kerüljek. Volt nagy meglepetés, mikor csak 4-en ücsörögtek a doktornő ajtaja előtt. A rendszer is megváltozott az alatt a 3 hét alatt, amíg nem voltam, most bejelentkezős sorszámhúzós. Érdekes, maradjunk ennyiben. :) Ráadásul a doktornő aznap nagyon sietett, el kellett mennie, szóval talán 20 percet vártunk, már mehettünk is be. A vérképem tökéletes volt, megint mintha semmi baj nem lett volna. Még mindig nem tudom mivel sikerül hozni ezt a szintet, de nagyon örülök neki. 
Most először tudtunk úgy beszélgetni, hogy végig rám figyelt. Elmondtam a panaszaim, nem igazán tudott mit kezdeni a karommal, mondta hogy kenjem körömvirágkrémmel, illetve az új gyógyszerem kétszeres hígításban kéri. De jó, ezt eddig nem lehetett volna? Na mindegy, legalább most. Kérdezte, hogy van-e már időpont a sebészhez. Mondtam neki hogy a múltkori konzultáció óta nem is beszéltem vele, mert nincs meg a genetikai eredmény, addig megy a kezelés. Kicsit elkerekedtek a szemei, mondta hogy menjünk át és kérdezzünk rá, ez így nem járja, ő is megpróbálja felhívni őket... és már emelte is a telefont. Kedves volt nagyon. Az új gyógyszerrel kapcsolatban is elmondott mindent, mire számíthatok. Megint kell mennem 1 hetes vérkép-kontrollra, mivel ez nagyon leviszi a fehérvérsejtszámot. Szerencsére nekem van miből, de ha nagyon leesik akkor kapok injekciót. Na azt én nagyon nem szeretnék, szóval dolgozom az ügyön. :)
Mondta, hogy a gyomromra igyak majd Salvus vizet. Életemben nem hallottam róla, de állította hogy nagyon jó. Legyen, kiváltjuk, bármit, ha attól jobban érzem majd magam. 
Végezetül ráírta a kis papírkámra az utolsó kezelés várható időpontját: május 14. Látom a fényt az alagút végén. :)

Elköszöntünk, elmentünk az adminisztrációra a jövő heti beutalómért. Volt olyan kedves az onkológusom, hogy inkább egy nappal előbbre kérte, hogy ne kelljen kétszer jönnöm, ugyanis a sebészem is kedden rendel az ambulancián, így meg tudom őt is látogatni.

Ezután elbattyogtunk a genetikai osztályra utánakérdezni, hol tart a genetikai vizsgálatom, van-e már eredmény. Én nagyon kis nyámnyila tudok lenni, úgyhogy a páromat küldtem be érdeklődni. Elvolt bent egy darabig aztán kijött értem, hogy megvan a lelet, de időpontot kell kérni, menjek be. Bementem, kissé kellemetlen volt, majdnem letoltak hogy egyrészt miért nem én mentem, másrészt meg mi az, hogy nem kértem időpontot. Elnézést...
Végül mondták, hogy most az egyszer. Kiderült, hogy már 2 hete megvan a lelet, csak elfelejtették kipostázni. Na most akkor ki a hülye? Mindegy, vártunk. Bementünk a professzor asszonyhoz, elmondta hogy ezt a leletet még meg kell erősíteni, de semmi újdonságot nem tud mondani, BRCA1 pozitív vagyok. Csodás, egy genetikai selejt... X-men! :D Jó, végignézve a családfámon tényleg nem lepett meg a dolog. A lényeg, hogy ezzel a papírral már mehetek a sebészhez és elkezdhetünk komolyan beszélni a műtétemről. Az még egy izgalmas beszélgetés lesz, már több lehetőség szóba került, de dönteni nagyon nehéz. 

Végre itt is végeztünk, kaptam egy csomó kémcsövet, amit szépen meg kell tölteni a véremmel, hogy megerősítsék az elsődleges eredményt. Mehettünk a várva várt kezelésre. Megint csodálatos idő volt. Már megfigyeltem, hogy akárhányszor kezelésre megyek, mindig ragyogó idő van. Végignéztem a kis kártyámat, január 28-án kezdtem. Mennyi minden történt azóta, el sem hiszem. Nem gondoltam hogy el fogok jutni idáig és ilyen jól fogom viselni. Kicsit elérzékenyültem. :) 

Megkértem az én kedvenc nővérkémet, hogy vegye le azt a sok vért, ami kell a genetikára. Jóváhagyta a professzor asszony is, mivel megmutattam neki a vérképem. Meg is dicsért ám. :) Szóval kezdődhetett a szurkálás. Már nincs sok ép vénám, igencsak keresgélni kellett, hogy hova szúrjon. Talált egyet a kézfejemen, beszúrta a branült és áúúú. Sosem szoktam sziszegni, de ez most kellemetlen volt. Többször ki-be tolta a szerkezetet, hogy jöjjön a vérem, de az a vénám feladta a küzdelmet. Jön a bébitű, újabb véna, kicsit feljebb. Itt már működött minden rendesen, kémcsövek megtöltve, én meg éhen halok, szomjas vagyok és azt hiszem a vérveszteség sem esett jól, nem éreztem túl jól magam. Megkaptam a jó kis előkészítő infúziómat, ettem, ittam és hihetetlenül elálmosodtam. 
Játszottam közben, próbáltam ébren maradni, beszélgetni, de nem tudtam nagyon figyelni. Aztán jött az új szer. Elmondtak mindent, mire lehet számítani és azonnal szóljak ha a felsoroltak közül bármit is érzek. Beszélgettem, beszélgettem és egyszer csak jött. A gyomromból indult és tudtam hogy gáz van. Kúszott felfelé az a szorító, forró érzés, már a torkomban és a fejemben is éreztem, lángoltam. A szememmel kerestem a nővérkét, aki a másik helységben épp szúrt valakit. Fél szemmel rám sandított, mintha érezte volna hogy gond van. Én már csak inteni tudtam, ő pedig rohant is és már mondta is, hogy nyugodjak meg, mindjárt jobb lesz. Én csak a levegőt kapkodtam és hátradőltem, ő pedig kikapta a gyógyszert és bekötött egy sima oldatot, hogy átmosson. Mire hozta a vérnyomásmérőt már kezdett csitulni. Sosem voltam allergiás, nagyon megijesztett ez a roham. Hiába szóltak hogy várható ilyesmi, csak mosolyogtam. Párom épp kint telefonált, már akkor ért vissza mikor vigyorogtam. Elmeséltem neki miféle akcióról maradt le. Tessék, egy percre hagyott ott. :) Utána percenként kérdezte, hogy érzem magam, nagyon édes volt. 

Amint lefolyt az oldat, visszakötötte a kemót. Azt mondta, már semmi gond nem lehet, de azért fél szemmel sandán néztem a palackot. Gonosz kis palack. A mellkasomban még mindig éreztem tőle valami furát, oda is készített még egy oldatot, ha mégis megint akciózni támad kedvem. Aztán inkább mosdóba mentem és onnantól kezdve minden rendben volt. Később beszélgettünk, mondta a nővérke hogy ez még elég laza volt. Néztem nagy kerek szemekkel, hogy ez... hát azt hittem ott halok meg. Hozzám még nem kellett orvost hívni... örülök. :) Időben szóltam, ez volt a lényeg. Állítólag legközelebb már nem lesz ilyen. Nem is vágyom rá, nagyon féltem. Mosolyogtam, viccelődtem, de azért nem igazán ment ki a fejemből. Szép lassan folyatta sokáig, aztán a végére begyorsítottunk és délután 2 körül mehettem is utamra. Még beszereztük a vizet, aztán uzsgyi, elég volt mára, a páromhoz akartam bújni a fészkünkben.  

Vártam, mikor jönnek a mellékhatások. Szokásos menetrend szerint még jól beebédeltem, hogy hamarosan kidőlök legyen bennem valami. Aztán semmi. Este lett és én még mindig pörögtem. Kicsit álmos voltam, de az agyam zakatolt. Ekkor írtam a tegnapi bejegyzést is. Nem történt semmi. Lefeküdtünk aludni. Elég rosszul aludtam, forgolódtam, minden bajom volt, valószínű mert nem igazán tudott kikapcsolni az agyam. Na, majd holnap lesz nemulass, jönnek a mellékhatások. Reggel felkeltem, semmi. Annyi, hogy lángolt a fejem, az arcom. Borogattam, de nem voltam lázas, csak piros és meleg volt az arcom. Csak lestem, hogy hol a hányinger meg társai? Nem jöttek, megijedtek tőlem. :) Aludtam egyet dél körül, ebédeltem egy nagyot, játszottunk délután a párommal, lefürödtünk és filmeztünk. Most pedig itt ülök és még mindig nem hiszem el, hogy ilyen jól vagyok. Estére az arcom lángolása is elmúlt. Ha ez holnap is így marad, megyek vásárolni. :)

A végére azért elmondom, hogy ez a gyógyszer tiszafa származék, docetaxel, teljesen más mint az előző. Ha keddig nem dönt le a lábamról, akkor elmondhatom hogy nagy mázlista vagyok. A szervezetem küzd értem és én is küzdök, mert a nyár közepére túl szeretnék lenni mindenen. :)

"Fogalmad sincs róla, hogy milyen erős vagy, egészen addig, amíg nincs más választásod, mint hogy erős légy."