Kezdeném azzal, hogy nem maradtam végül mellékhatások nélkül, igaz teljesen mások jöttek mint a másik gyógyszertől. Sorolom:

- székrekedés: 4-5 napig, elég durva
- gyomorfájás, gyomorgörcs: mintha lenyeltem volna egy sziklát, plusz néha úgy begörcsölt, hogy azt se tudtam fiú vagyok-e vagy lány
- gyomorégés: tüzelt az egész nyelőcsövem is
- csontfájdalom: mindenhol, de annyira hogy sehogy sem volt jó. Mint mikor az ember influenzás és minden porcikája fáj. Nem tudtam aludni, de mozogni se nagyon 2-3 napig (hétfőn alig bírtam bevonszolni magam dolgozni, szombat-vasárnap az is komoly fizikai megterhelést jelentett, hogy kivonszoljam magam a hálószobából a nappaliba), mostanra már csak a gerincem fáj néha
- fáradékonyság: nem, nem olyan aluszékonyságos, hanem a megmozdulok és végem van típusú. Hétfőn mire beértem dolgozni úgy éreztem lefutottam a maratont. Kétszer!
- alvásproblémák: gondolom a mindenféle nyavalya miatt. Alig bírtam elaludni, ha sikerült akkor mint akit fejbe vágtak, de többször felébredtem éjszaka és fél 4 után nem is nagyon tudtam mit kezdeni magammal. Ettől aztán marha jól éreztem magam másnap.
- hasmenés: miután kipróbáltam mindenféle házi praktikát, ez lett a székrekedésből...
- undorító kesernyés gyógyszeríz a számban
- keddre a nyelvemen pici hólyagocskák voltak, a számat mintha szétmarta volna valami belülről (igen, szétmarta a gyógyszer...), az ajkam is kiszáradt és ég, mintha kicsípte volna a szél  
- torokfájás
- pulzus az egekben, vérnyomás a béka feneke alatt

Szóval így telt el ez a pár nap mióta nem írtam, többnyire szenvedéssel, nyöszörgéssel. Idegileg is eléggé megviselt.

Kedden kellett vérvételre mennem, hogy megnézzük, hogy hatott az új cucc. Érdekes, addigra egész vállalható állapotba kerültem, bár még mindenhol le kellett ülnöm, metrókon, váróban. A vérképem a szokásosnál rosszabb volt, eléggé levitte a fehérvérsejt számomat, de a doktornő szerint az átlagnál lényegesen jobb. Megvizsgálta minden panaszom, szerencsére semmi borzasztó vagy javíthatatlan.
Már hétfőn nekikezdtem a renoválásnak egyébként, salvus gyógyvizet ittam a gyomromra, kamillateát kortyolgattam illetve azzal öblögettem, gargarizáltam. Szereztem probiotikumot is, az sose jön rosszul, hát még most. Ezekre mind bólogatott az onkológus, hogy jó lesz, ő se tudna jobbat.
A vérképemen viszont látszott egy kis fertőzés, illetve a torkom is elég piros volt és ugye fájt is, szóval törpöltünk, hogy mihez kezdjünk vele. Végül antibiotikumot kaptam, nehogy eldurvuljon az alacsony fehérvérsejtszám miatt. Egyébként megdicsért tényleg, hogy milyen erős szervezetem van és hogy jól bírom ezt az egészet. Köszi, csak épp 80 évesnek érzem magam.
Nem kellett fehérvérsejt helyrehozó szurit adnia, mert ahhoz túl jól vagyok. Pénteken mehetek vissza, mert a 10. nap a mélypont, ha addigra nagyon lemegy akkor mégis kell a szuri. Nem akarom, utána megint fájni fog minden csontom és kell a fenének. 

Ahogy itt végeztünk átbattyogtunk a sebészemhez, akinek ilyenkor ambuláns rendelése van, ergo nagyon nagyon sokan és még annál is többen szoktak lenni. Most le tudtam ülni egyből. Ettem egy keveset, aztán várakozásra fel. 3 órát ücsörögtünk, de már megszoktuk és számoltunk is vele, szóval nem idegeskedtem.
Mikor bementünk meg is jegyezte, hogy milyen jó kedvem van. Párom ellenben nagyon nyűgös volt, fájt a feje, éhes volt.. kicsit frontos szegénykém, már érezte hogy jön a rossz idő.

Megmutattam a genetikai leletem a sebésznek és átadtam az onkológus üzenetét, hogy elkezdhetnénk tervezni azt a műtétet, mert mindjárt vége a kezelésnek (MÁR CSAK KETTŐ!). Kérdezte, hogy akkor mi legyen? Mondom határozottan, hogy mindkettőt le. Na jó, azért elcsuklott a hangom kicsit, meg könnybe lábadt a szemem. Vetkőzés, megnézegetett, megtapogatott, gondolkodott... "rendben, ez úgy fog kinézni, hogy... " Megtudtam minden műtéthez kapcsolódó információt, műtő lefoglalva. Egy kukkot se jegyeztem meg abból, hogy mit hova fog rajtam pakolni, remélem majd elmondja még egyszer. :)
Szóval hivatalosan a műtéti eljárás: Kétoldali bőrtakarékos mastektómia, 2 külső szelepes expander behelyezése, bal oldalon őrszem nyirokcsomó-, jobb oldalon teljes nyirokmirigy eltávolítás, tervezett időpontja: 2014.06.19. Eddigre kell összeszednem magam a kemók után, hogy bírjam ezt a hatalmas műtétet. Alsó hangon 4 óra. Még szerencse, hogy én az egészet végigalszom. Már pislákol az a fény az alagút végén. Még meggondolhatom magam a műtétet illetően (mármint azt nem, hogy legyen vagy ne legyen, de van másik lehetőség is), de ahogy magamat ismerem nem fogom. Amit egyszer a fejembe veszek...

Páromat naponta, kétnaponta fárasztom azzal, hogy utána is szeretni fog-e, nem undorodik-e meg tőlem, kívánni fog-e, kitart-e mellettem. Már unja bizonygatni. Bár az a legfontosabb, hogy nem lesz bennem rák, élni fogok és megkapom a lehetőséget egy hosszabb életre, de azt hiszem természetes hogy érdekel, mire számíthatok a műtét után. Meg persze benne van, hogy nagyon szeretem és fájna ha elmenne. Ha így alakulna annak is biztos meglesz a miértje, de egyelőre ilyenről nincs szó, szeretjük egymást és együtt szeretnénk élni még nagyon sokáig. 

Hazajöttünk és nagyon vegyes érzések voltak bennem. Egy sorstársunk blogját olvastam, közben ment az Oroszlánkirály - Az élet az úr című száma és egyszer csak eltörött a mécses. 
A fájdalom, a düh, a félelem, az elkeseredettség, a megkönnyebbülés elemi erővel tört ki belőlem.
A fájdalom a fizikai fájdalom, ami napok óta kísér és elegem van belőle. Dühös vagyok, amiért ilyen állapotban kell lennem és utálom, hogy akármerre nézek mindenhol gyógyszerek, vitaminok, paróka, ami erre a rohadt betegségre emlékeztet.
Félelem a műtéttől, a fájdalomtól, attól hogy meghalok a műtőasztalon, attól, hogy nem gyógyulok meg és abba halok bele. Félelem attól, hogy a szerelmem, aki a világon mindennél fontosabb nekem elfordul tőlem. Félek, hogy nem tudok mindent megadni Neki, hogy nem tudunk olyan életet élni amiről álmodunk.
Elkeseredettség, hogy sose lesz ennek vége, még vissza van két kemó, egy nagy műtét, lábadozás, sugárterápia, aztán még egy műtét, aztán életem végéig minden nap eszembe fog jutni, mert tornáznom kell, odafigyelnem magamra és csessze meg az élet.
Megkönnyebbülés, hogy jó kezekben vagyok, lesz műtét, hogy olyan műtét lesz amilyet szeretnék, olyan ember műt akiben megbízom, a családom, barátaim, kollégáim, ismerősök, ismeretlenek mellettem állnak és támogatnak. Megkönnyebbülés hogy ha még sok is van vissza, de van lehetőségem végigcsinálni. Hogy van, aki közben fogja a kezem és nem ereszti. 

Na ez így tegnap este szépen kijött belőlem. Párom meghallotta hogy pityergek és bejött, átölelt én bőgtem és csak mondtam és mondtam. Megnyugtatott, beszélgettünk, elpakoltuk egy zárt tetejű dobozba az összes gyógyszert, hogy ne legyen szem előtt. Végül megkérdeztem, hogy ő hogy van. Jól van, és most egy darabig én is, megint. Erősre sírtam magam és újra szép a világ. 

Ha lenne egy kívánságom, biztos azt kívánnám, hogy soha, senkinek ne kelljen ilyesmiken keresztülmennie.