Végül csak nekirugaszkodtam a második menetnek, de nagyon nehéz szívvel. Időben kaptam meg, 3 hétre ahogy kell, csak mostanában próbáltam kicsit az életre összpontosítani illetve összerakni magam. Ezt az összerakás dolgot leírom később. 

Szóval a két részes kemó első fele megint jobban viselhető volt, egész jól helyrejöttem az első után és örültem már előre, hogy október 23. miatt a második fele tolódik és nem csak 1 hetem lesz pihenni, hanem mindjárt kettő. Szépen el is telt a két hét, végig betegeskedtem. Sikerült megfáznom, amit ugye nem pihentem ki, dolgoztam, aztán egyre rosszabb lett. A végén alig volt hangom, ami volt az is eléggé metálos, köhögtem, ki se láttam a bucimból. Gondoltam ez a vérképemre is biztos rányomja a bélyegét, de nem, az olyan volt, hogy a háziorvosom szerint sokan irigyelhetnék. Szokásos csütörtöki napon begaloppoltam a kezelésre, jó sokat kellett várni, de mikor bementem már tudták, hogy az én köhögésem hallgatták egész nap. Mondtam, hogy elég ramatyul vagyok, szóval nem bánnám ha napolnánk a dolgot és ebben az onkológusom is egyet értett. Gyógyszert nem írt fel, mondtam hogy megyek a házibubóhoz, így majd ő megoldja a dolgot. Tippeket azért küldött velem. :)

Háziorvostól kaptam antibiotikumot, köptetőt, mindenféle jóságot és szigorúságot, otthon kellett maradnom. Megfogadtam, hétfőre, a kezelés új időpontjára rendbe kellett jönnöm. Nagyjából sikerült, de aznap az idegeimmel nem volt minden rendben és ezt a gyomromban éreztem leginkább. Úgy látszik már tudat alatt is elegem volt, émelyegtem már akkor, mikor még a kezelőben sem voltam. Ez így is maradt sajnos a kezelés után is, bármit csináltam most semmi nem volt jó. Az emésztésem bemondta az unalmast. Napokig tartó szenvedés után végül pénteken, a munkahelyemen sikerült hánynom egy jót, utána fokozatosan kezdtem jobban lenni, de nagyon mély nyomot hagyott bennem ez a hét. Volt egy pillanat, mikor nagyon csúnyán összeomlottam. Álltam a konyhában, mosogatni szerettem volna és éreztem, hogy ez nagyon nem fog menni. És feljött bennem minden, amiket nem, vagy nem úgy sikerült mostanában megcsinálnom emiatt az állapot miatt és elegem lett abból, hogy nem élhetem a normális életem, nem tudom azt és úgy csinálni ahogy szeretném és leültem a padlóra a konyha közepén és bőgtem a tehetetlenségtől. Örülök, hogy élek, ez egy nagyon gyenge pillanat volt, de világosan megmutatta, hogy itt van a határom, ezt én eddig bírtam. Napokig agyaltam, hogy mi legyen, hogyan legyen, sokat sírtam, beszélni is nehezen lehetett velem. 

Végül arra jutottam, hogy ez már nem szolgálja a gyógyulásom, így önként és dalolva lemondok az utolsó kemóról és most picit megpróbálok a normális életemre koncentrálni és kívül-belül helyretenni magam. Kívülről nem kell semmi komolyra gondolni, körmös, kozmetikus, majd januárban fodrász (már olyan hosszú, hogy igazítani kellene). Mozgásra is szükségem van, viszont akármilyen nem jó. A futás kizárva illetve minden olyasmi, ami az ízületeket megterheli, plusz nekem most inkább a harmónia megteremtése, a nyugalom a legfontosabb. Így találtam rá a jógára. Nagyon kikapcsol és átmozgat, igaz az első óra után jó kis izomlázam volt meditálás ide vagy oda. :) Gondoltam, hogy pszichológushoz is elmegyek, de az már jövőre marad. Megvagyok magammal, semmi komoly, de úgy érzem rám férne. 

Szóval a kiborulás óta egyre jobban vagyok, ahogy telik az idő a kezeléstől számítva egyre jobb. A köhögés is elmúlt végre, már tuti biztos vagyok benne, hogy a kemó miatt volt. 

Köszönöm, hogy aggódtatok értem, egyelőre úgy néz ki minden a legnagyobb rendben. Jövő héten kezdődik a sugárterápiám, arról is jövök beszámolni illetve azokról is, amik most a nagy igyekezet ellenére kimaradtak.