Az októberi CT-m nem lett jó. Sajnos a kezelések állandó halasztgatása, a rossz vérképem hozzájárultak ahhoz, hogy a daganatok újból erőre kaptak és nem is csak azok kezdek el újra megnőni, amik még megmaradtak, de sajnos újak is lettek. 

Ennek örömére kiszedtek a klinika vizsgálat vak szakaszából, feltörtük a kódomat és kiderült, a kemó mellé sajnos placebot kaptam. Épp ezért viszont meg lett a lehetőségem arra, hogy a tényleges gyógyszert kaphassam önmagában, mindenféle kemó nélkül. November 10-én kezdtem el szedni a bogyókat, nem annyira durva mint a kemó, sőt, de mellékhatás nélkül ezt se úsztam meg. Nem baj, ha van mellékhatás, van hatás is. :) 

A daganatok viszont nagyon gyorsan nőttek, az utolsó kemó utáni és a tabletta előtti időben iszonyatos sebességgel teleszórta a mellkasom, a nyakam, így már szemmel is jól látható. A tüdőmben is valószínű növekedett, mert borzasztó fájdalmaim kezdtek lenni a hátamban, mellkasomban, zsibbadt a kezem.
Amióta szedem a gyógyszert kicsit lassult a folyamat, de nem tudtam aludni, állandóan fájdalomcsillapítókat szedtem amik egyre kevésbé használtak. Elkezdett a doki kísérletezni az erősebb gyógyszerekkel, de azoktól nagyon rosszul lettem. 1 hétig hánytam, nem tudtam enni, nyelni is fájt sokszor, zsibbadt a fél arcom, 4 órákat szundikáltam naponta, azt sem egyhuzamban. Közben fulladtam, állandóan köhögtem, gyakran hányásig. Kezdtem feladni, jártányi erőm sem volt, csak feküdtem és vártam mikor lesz már vége.

Párom szegény kénytelen volt távmunkában dolgozni, hogy itthon ápolhasson. Mellette a háztartás, a kutyák, ő se tudott miattam aludni, mert itt fuldokoltam mellette mindig vagy nyekeregtem a fájdalomtól. Nem egyszerű neki sem. 

Csütörtökön voltam kontrollon, ahova úgy kellett betámogatni. Ott az orvos közölte, hogy szeretne befektetni a kórházba, hogy kicsit felerősítsen és megtaláljuk a megfelelő gyógyszereket, amitől jobb lesz a közérzetem és a fájdalmam, köhögésem is csökken. Nem nagyon akartam, féltem, hogy ha bemegyek, nem jövök ki. De végül belementem és most erősödöm. :) 
Egyébként már így egy nap után elmondhatom, hogy jobban érzem magam. Kaptam olyan fájdalomcsillapítót ami használ is és rosszul sem vagyok tőle, levegőt is jobban kapok (kaptam oxigént is, hogy még jobb legyen) és az étvágyam is alakul már. Most szünetet tartunk a kísérleti gyógyszerrel is, de jövő héten már újra elkezdhetem.

2 hete jár hozzám egy onkopszichológus, amit a barátaimnak köszönhetek. Heti egyszer jön, tehát eddig kétszer találkoztam vele, de már ez a két alkalom is hihetetlen sok energiát adott. Ha tudom, hogy ilyen jó, már korábban kerestem volna valakit. :) 

Vagyok olyan szerencsés, hogy ez alatt a néhány hét alatt rengetegen segítettek. Látogattak, pszichológust kerítettek, pénzt adtak/gyűjtöttek, kaját hoztak, hívtak, írtak, imádkoztak, energiát vagy vicces képeket küldtek. Apukám is hetente utazik 200 km-t, hogy meglátogasson, hozzon házi finomságokat, mellette minden nap felhív. A párom mindenben mellettem van, hátat simogat, gyógyszert kutyul, fürdővizet enged, vigasztal, biztat. Az orvosom megtesz mindent, nem mond le rólam és fantasztikus ember. Ezek mind-mind arra sarkallnak, hogy ne hagyjam magam. És nem is hagyom! Pár nap és kijövök a kórházból, sokkal erősebben.

Hihetetlen szeretet vesz körül és nagyon hálás vagyok érte! 
Nem egyszerű ez most, de szerintem ez volt megint a gödör alja és innen már csak kifelé vezet az út.