Orvosváltás

Azon az említett pénteki napon elmentem a Kútvölgyibe az onkológushoz. Az egyik oda járó ismerőstől kérdeztem, hogy mi merre, mert nyilván minden új volt, azt sem tudtam pontosan, hol áll az épület, ahova mennem kell. Na meg azt sem tudtam, hogy néz ki a doki, úgyhogy bolyongtam egy kicsit és kérdezgettem a recepción, hogy hol találom. Ott állt tőlem 1 méterre :D

Odamentem, bemutatkoztunk, mondta hogy ne haragudjak, de van még egy kis dolga, 15-20 perc, menjek le az ambulanciára.
Mivel az OOI-n edződtem, gondoltam várhatok egy csomót, de meglepő módon tényleg 20 perc múlva ott termett, még egyszer kezet fogtunk és bementünk a rendelőbe. Mindent, de mindent átbeszéltünk, az egész kórtörténetemet dátumra pontosan és arról is beszéltünk, hogy jelenleg hogy érzem magam és mit szeretnék. Elmondta, miről szól a klinikai kísérleti program, de már mindent tudtam a fent említett ismerősömnek köszönhetően. Mondta, hogy aludjak rá egyet, én meg mondtam, hogy már aludtam eleget, csináljuk.
Nagyjából 2 és fél órát töltöttünk beszélgetéssel. Soha ennyit nem dumáltam még orvossal, nagyon alapos volt. Persze, nagyon fontos dolgokról volt szó, nem bájcsevegtünk. Elmondta, hogy megtesz mindent azért, hogy minőségi életet élhessek, hiszünk a csodákban. Naná, hogy hiszünk! :) 

Sok-sok vérvétel és vizsgálat várt rám, hogy biztos legyen, megfelelek a szigorú feltételeknek. A dokim is nagyon izgult, én lennék az országban a 2. ember, aki bekerülne a programba. Juppi, különleges vagyok. :)
Ez a program kettős vak kísérlet, 66%-a a betegeknek gyógyszert kap, 33%-a placebót, de senki sem tudja, ki melyiket. Mellette kapnék kemoterápiát, igazi nagyágyút, szóval kezelés nélkül tuti nem maradnék. Belementem.

A következő hetem nagyon durva volt. Kedden vérvétel, legalább 10 kémcsőnyi vértől szabadítottak meg és EKG-t csináltak. Szerdán koponya MR, csütörtökön mellkas-has-kismedence CT, pénteken csontizotópos vizsgálat. Mellette ugye továbbra is elég gyenge voltam, szóval hétvégére teljesen kipurcantam.
Ezek közül csak a koponya MR volt újdonság, jól be is voltam tojva, pedig semmi különös. Az MRI készülékről már tudtam, hogy bazira hangos és kattog, azon nem lepődtem meg. Most hanyatt fekhettem, kaptam egy puha zajszűrő fülest a fejemre, aztán egy rácsot, meg egy kis párnázást a kettő közé, hogy véletlenül se bírjam megmozdítani a fejem. Aztán betoltak és kezdődött a koncert. Egyszer kihúztak, megkaptam a kontrasztanyagot és visszatoltak még koncertezni. Fél óra volt nagyjából az egész, én becsuktam a szemem és próbáltam mindenféle hülyeségeket kitalálni a fura kattogásokhoz, így nem kezdek el pánikolni. Meg kajarecepten gondolkodtam. 

Azt terveztünk a dokimmal, hogy ha minden rendben, a rákövetkező kedden elkezdjük a gyógyszeres terápiát, csütörtökön pedig megkapom az első kemót. Nem gondoltam, hogy meg lesz minden eredmény, de a pénteki vizsgálat eredményéért is el tudtam menni kedd reggel. Nem szép dolgok voltak benne, nagyon elkenődtem, kicsit sok volt már a rossz hír. Mondtam a dokinak is, hogy mondjon valami biztatót, mert kivagyok. Mondott, kezdjük a kezelést. :) 

Betáplálták a programba az adataim, ami kidobta, melyik dobozt kell odaadniuk nekem. Előszedték, ott szerencsétlenkedtünk a folyosón hárman, a doki, a koordinátor és én, hogy kinyissuk és bevegyem az első 3 kapszulát. Megvolt, megkaptam mindent, előtte már átbeszéltük a teendőket is alaposan és megint levettek egy csomó vért. Jeleztem, hogy hagyjanak nekem is valamennyit, de csak nevettek. Gyanús. :) 

Szerencsére a gyógyszertől nem éreztem magam rosszul, csak a már megszokott bajaim voltak. A koordinátor hölgy nagyon aranyos volt, e-mailben elküldte a csütörtöki menetrendet, mert nagyon hosszú nap lesz és jobb ha én is képben vagyok. Nagyon megnyugtató volt, hogy tudom, mi vár rám, viszont valamiért úgy éreztem magam, mintha először mennék kemóra. Kicsit féltem... 
Na jó, nem is kicsit, igazából még a vizsgálatok készítésekor kiborultam. Fáradt voltam, nem akartam csinálni ezt az egészet, fel akartam adni, hagyjon engem már mindenki békén. Igazából ez nem olyan meglepő 3 hónapnyi szenvedés és fájdalom után azzal a tudattal, hogy mi nő bennem és mennyi. Végstádiumú rákos vagyok, ennyi, oszolj!

Átmeneti elmezavar volt, összeszedtem magam és csinálom, csütörtökön megvolt a kezelés és jóval kevésbé volt rossz, mint amire számítottam. Ott volt az említett ismerősöm, jót beszélgettünk mielőtt bekötöttek volna, utána kibuliztuk, hogy egymás mellé kerüljünk a kezelőben, úgyhogy végig traccsoltuk az egészet. Közben 2-szer vettek tőlem vért (tehát aznap csak 3-szor szúrtak meg, áucs) és felcibáltak EKG-ra, mire bealudtam volna a gyógyszerek miatt. Kaptam kíséretet, folyamatosan kérdezték, hogy vagyok, nagyon jó dolgom volt, teljesen más volt minden, mint amit megszoktam. Családias, barátságos, kedves. Cserébe iszonyúan hosszú az egész, reggel fél 10-től délután 4-ig ott voltam. 

A kezelési terv úgy néz ki, hogy 3 hetente kapok nagy kezelést, ekkor  keddtől számítva 1 hétig szedem a kapszulákat, illetve csütörtökön carboplatin és paclitaxel kemoterápiát kapok. Plusz minden csütörtökön kapok kis kezelést, ez 1 paclitaxelt jelent.

És hogy hogy bírtam az első kört? Azt majd elmesélem később, amikor megszépülnek az emlékek. :D
Holnap megyek a második nagy kezelésre, már szedem a tablettáimat. Le fogom írni a tapasztalataimat bővebben, megígérem.