Vége, vége, vége!

Szerdán menetrend szerint megkaptam az utolsó kemoterápiás kezelésem, ezzel a gyógyuláshoz vezető úton egy mérföldkőhöz érkeztem. Emlékszem még, mennyire féltem, mennyire nem is akartam ezt az egészet végigcsinálni. Aztán hallgattam a jó szóra és lépésről lépésre végigcsináltam az egészet. Nem volt könnyű, sokszor mondtam hogy én oda többet nem megyek. Aztán valami mindig kirángatott a holtpontról. Egy jó szó, biztatás, vagy épp a félidei jó eredmény, ami megmutatta hogy megéri kicsit szenvedni. 

Nagyon sokan álltak mellettem, akik ugyanezzel a problémával küzdenek vagy küzdöttek. Mindig mikor kétségbe voltam esve azonnal ott voltak, akár az éjszaka közepén is, még ha csak virtuálisan is, hogy támogassanak és jó tanácsokkal lássanak el. Nekik bármit elmondhattam, mert tudták min megyek keresztül. Vannak dolgok, amikben senki más nem tud segíteni, csak az aki már átélte. Ha Ők nem lettek volna, sokkal nehezebben ment volna minden. Hátország nélkül nem lehet háborút nyerni. 
Persze a párom volt a legfőbb hátországom, aki végtelen türelmével és odaadásával megkönnyítette az életem. Nem engedte, hogy elhagyjam magam, tudta hogy mikor van tényleg szükségem pihenésre és mikor kellene összeszednem magam és ennem vagy kimásznom az ágyból. Reggelit készített nekem, odafigyelt rám, meghallgatott, tanácsot adott ha kértem, megnevettetett, mellettem volt mindig. Amíg élek nem fogom tudni neki ezt meghálálni, fogalma sincs szerintem hogy mennyit segített abban, hogy ilyen jól viseljem ezt az egészet. 

Az utolsó kezelésem örök emlék marad. Nem csak azért, mert végre vége, hanem mert néhány belevaló nő úgy gondolta, hogy meglep engem az utolsó kezelésem alkalmával. Kicsit megcsúsztam és későn kezdett folyni a koktél, így ők kicsit előbb érkeztek mint tervezték. Ennek ellenére ott maradtak velem, beszélgettünk, nevetgéltünk. Aztán mikor végre kikerült a kezemből a branül apró ajándékokkal leptek meg, kártyával, illatos rózsával és egy plakáttal, valamint a lényükből is kaptam egy darabot. Rengeteg energiát és szeretetet adtak, hihetetlen volt. Feldolgozni is csak itthon sikerült, ott végig csak vigyorogtam és próbáltam megélni a pillanatot. Párommal kölyökpezsgővel készültünk a nagy napra, kicsit vicces volt a kezelőben pezsgőt bontani és ünnepelni, teljesen átváltozott az atmoszférája a helynek. Azt hiszem ha valamiért arrafelé kell majd mennem nem a kezelések fognak eszembe jutni, hanem ezek a pillanatok. 

Azért majdnem sikerült lemaradni a kezelésről, megint elég sokat kellett várni, nekem pedig el kellett mennem a genetikára összeszedni a végleges leletemet. Ott is volt csúszás, de nem aggódtam, gondoltam megoldják nélkülem, de nem. Szóval volt futás vissza az onkológushoz. Jól le is tolt, hogy minek mászkálok el, de azért megkaptam a papírkámat hogy mehetek. Legközelebb csak a műtét után, szövettani eredménnyel a kezemben kell mennem. Ennél jobb hír a világon nincs most számomra. :)

Most még nyögöm a mellékhatásokat, ma be is lázasodtam, mert nekem muszáj volt szombaton hősködnöm. Új projektbe fogtunk, mégpedig be szeretnénk fogadni egy kutyust. Őt szombat reggel kellett menni meglátogatni és elvinni sétálni. Én már pénteken nem voltam a top-on, nyűgös voltam és gyenge, de felkeltem szombaton hajnalban. Még akkor sem voltam jól, de amint megláttam a kutyát minden bajomat elfelejtettem és több mint 1 órát sétáltunk vele a Népligetben. Hazaérve megbosszulta magát és nagyon nem voltam jól, aludtam is szinte egész nap, este pedig szenvedés volt. Nem is tudom elmondani, leginkább olyan érzés mint mikor jól leveri az embert valami betegség és az élet is fáj. Hajnalban tetéztem egy jó kis migrénnel. Ma is nagyjából egész nap aludtam, amikor nem kutyanevelős műsorokat néztem, estére pedig szépen belázasodtam. Ez nagyon nem jó, de nem akarok orvoshoz menni, inkább itthon maradok holnap és meglátjuk mi lesz. 

Viszont a kutyus nagyon aranyos, úgyhogy péntek este érkezik hozzánk a 2 hetes próbaidejére. :) 

Nem fogok eltűnni, továbbra is rendszeresen jelentkezem. Még sok van hátra addig amíg elmondhatom, hogy meggyógyultam, de meg fogok! Ebben az egyben biztos vagyok!

Jajj, majd elfelejtettem, nő a hajam. :) Jövő héten még utoljára le lesz borotválva, de már van babahajam és úgy örülök neki. Nagyon viccesen festek, főleg mikor "összekócolom".