Pénteken párommal kivettünk egy szabadnapot és ellátogattunk az onkológusomhoz. 

Sok kedvem nem volt menni, éjjel fél 3-kor arra ébredtem, hogy borzasztóan fáj a torkom, reggelre pedig már minden bajom volt. Kicsit nyűgös voltam. Mire odaértünk 9 körül az orvoshoz már rengetegen voltak, tudtam hogy egyhamar nem kerülünk sorra, de arra azért nem számítottam, hogy délután fél 3 lesz, mire bejutok. 

Átnézte a szövettanom, beszélgettünk és olyat mondott, amitől hirtelen megfagyott bennem a vér. Elmondta, hogy ő szeretne még nekem kemót adni az esetleges tüdő- és májáttétek megelőzésére. Neki most olyan furcsa, hogy csak sugár lenne a műtét után, szeretne még adni valamit ha már hormonkezelést nem adhat. Nem örültem a hírnek. Elmondta azt is, hogy ez nem olyan hajhullatós kemó, CMF a neve és csak 3-at kapnék belőle. Addigra már fogtam a párom kezét és kérdeztem, hogy muszáj-e, én annyira nem szeretném ezt. Közben egyeztetett telefonon a sugaras dokival is. 

Még kérdéses, hogy mi lesz a menet, hétfőn egyeztet a professzorral és kedden felhív, hogy mi a döntés. Addig meg eszem a kefét. Persze, ha azt mondják hogy még 3 kemó nem fogok ellenkezni, de jó lenne ha nem lenne rá szükség és már csak a sugárterápia lenne hátra. Azért jó érzés, hogy törődnek velem és szeretnének megóvni mindentől amitől csak tudnak. Ezt már így megnyugodva, átgondolva a hallottakat látom így, ott, akkor átverve éreztem magam, mert azt mondták 6 kemó és vége, nagyon csalódott voltam. 

Elmentem még az utolsó töltésre, elmeséltem a dolgot a sebészemnek és ő is csodálkozott egy kicsit. Viszont legalább ott végeztem, majd ha az onkológiai kezelésem befejeződött, akkor kell jelentkeznem megint és megbeszélhetjük a végleges implantátum behelyezésének időpontját, az már a "celebműtét" lesz. :)