Január 6-án annak rendje és módja szerint visszamentem kiszedetni magamból a varratokat. Nagyon vártam, elegem volt már a ragasztgatásból és persze az állandó óvatoskodásból. És persze azért is, hogy végre beszélhessek a doktor úrral a kemoterápiáról. Végül nem kellett annyit várni mint eddig, pedig készültünk mindennel, könyvvel, ennivalóval, mosdóba is elmentem. Külön beszélgetős időm nem volt, így akkor kellett közölnöm az álláspontom a dokival amikor épp a varratot szedte ki belőlem. Jóságos mosoly, szerinte butaság, még fiatal vagyok. Ennek ellenére úgy tűnt elfogadta a döntésem. Nem volt még szövettani eredményem, így megbeszéltük hogy jövő héten visszajövök és megbeszéljük a dolgot. 

Ma nem tűnt ilyen jóságosnak. Rákérdezett, elkezdtem-e már a kezelést. Mondtam hogy nem és nem is egyezem bele, de hát ezért is jöttem vissza hogy ezt megbeszéljük. Erre kiakadt mint a kakukkos óra. Hogy ezért volt az a sok sürgős vizsgálat meg a műtét, és hogy ezt ne vele beszéljem meg. Hoppá!
Először is mondtam neki, hogy én ezt már a bizottság előtt is elmondtam, de nem vették figyelembe. Párom is ráerősített a dologra, hisz ő is ott volt velem a bizottság előtt.  
Nem mertem rákérdezni, hogy egyébként a kemoterápia és sentinel (őrszem) nyirokcsomó hogyléte hogyan függ össze, tudtommal nem ezért vették ki, hanem hogy ha találnak benne rákos sejtet, akkor ki kell venni az összes hónalji nyirokcsomót a daganattal együtt. 
Szépen be is nyomott a holnapi emlőbizottságba. Az asszisztens mondta neki, hogy holnapra se lesz szövettan. Erre azt mondta a doki: "Tökmindegy, úgysem egyezik bele a terápiába!" Én már tényleg nem értek semmit, a kiakadást sem tudom hova tenni, múlt héten is elmondtam ezt. Flegmán megkérdezte, hogy a műtétbe beleegyezem-e. Mondtam, hogy igen. Erre annyit mondott, hogy akkor majd valaki megcsinálja és átment a másik rendelőbe. Akkor erről ennyit... 
Távozóban az asszisztens még annyit mondott kedvesen, hogy azért hallgassam meg a bizottságot. Erre én mosolyogtam és annyit válaszoltam, hogy én meg szoktam hallgatni őket. :)

A doktor úr meglepettsége és faragatlansága ellenére úgy gondolom, ez egy apró győzelem volt, végre valaki meghallotta és felfogta azt, amit mondtam és ennek megfelelően kezdhetjük újra az egészet. Rám is pozitívan hatott, el tudtam mondani hogy mit szeretnék és magabiztosan ki tudtam állni mellette. Megy ez. :) 

Mindezek ellenére vagy éppen ezért nagyon jól érezem magam a bőrömben. A karom mozgása is visszatért a 100%-os tartományba, a csomóm sem fáj, a lelkem is rendben van és pozitív gondolatok uralkodnak az életemben, tervezek, tervezünk. Kíváncsian várom a holnapot, össze kell kapnom magam, mert a párom most nem tud elkísérni.