Nem igazán ilyen jubileumokat szerettem volna ünnepelni, de azért csendben és halkan eltelt a 25. kemoterápiás kezelésem is, az elmúlt 3 évben ennyi sikerült eddig belém folyatni. 2 éve ilyenkor már bőven azt hittem, hogy azzal a 6 darabbal letudtam a legnehezebb részét ennek a rákososdinak. 

Olyan jól sikerült az ünneplés, hogy az elmúlt 4 napot kórházban töltöttem. Lenullázódott a fehérvérsejt számom, belázasodtam így a következő kezelés helyett egy ágyikót kaptam az osztályon. Szerettek volna steril szobába dugni, de nem tudtak, csak elkülönítettek, ahogy tudtak. A folyosóra se mehettem ki. 
Kétszemélyes szobában kaptam helyet egy tündéri, leukémiás hölgy mellett. A sors iróniája, neki több fehérvérsejtje van, mint kellene, nekem meg kevesebb. 
4 napig 6 óránként tolták belém infúzión az antibiotikumot és kaptam fehérvérsejt növelő szurikat is a második naptól, bár addigra már magától is elkezdett felfelé vánszorogni és nem voltam lázas sem. Régen voltam bent fekvős a kórházban, most volt lehetőségem megtapasztalni mennyire gáz a helyzet. Nem akarom részletezni, mert mindent megkaptam és kedvesek is voltak, de néha kedvem lett volna felkelni és segíteni. 
Sok orvostanhallgató volt, velük nagyon összebarátkoztam, kedvesek és aranyosak voltak, remélem így is maradnak később. :) 

Az én dokim épp a szabadságát tölti, de 3-an ugrottak, hogy minden rendben legyen. Én meg ezt meghálálva semmi mást nem akartam, csak hazamenni. Meg is lepődtek, milyen gyorsan helyretettek. Nem tudják miért történt, mert baci nem volt bennem és azt sem, mitől jöttem helyre ilyen gyorsan, de nagyon büszke most magára mindenki. 

Egyre nehezebben viselem a kezeléseket és a kezdeti jó eredmények után még mindig javulás van, de nagyon lelassult minden. Persze, nekem már az is jó, ha stagnál és örülök neki, csak időnként szeretném, ha mégis eltűnne az összes. 

Kaptam azért én is nyári szünetet a kezelések alól (2 hetet), amit ki is használtunk a párommal és megünnepeltük a szülinapomat. Elvitt a Láthatatlan kiállításra, ami egy érdekes és egyben sokkoló élmény volt. Néha hajlamos vagyok azt gondolni, hogy nekem nehéz, de a kiállítás rávilágított arra, hogy neeem, nekem a rosszullétek vagy akár ez az egész helyzet átmeneti, de elveszíteni a látás képességét... na az nehéz. Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy menjen el és tapasztalja meg. 
Voltunk Mogyoródon is az Aquarénában, ez az én bakancslistám egyik tétele volt. 28 éves lettem múlt hónapban, de olyan voltam mint egy kisgyerek. Rohangáltam, csúszdáztam, pancsoltam, mintha sose lenne holnap. Kopaszon, smink nélkül, önfeledten. Estére már éreztem, hogy mégse kisgyerek vagyok, lemerült az elem és fájt mindenem, de sose felejtem el azt a napot. 

Újra dolgozom, heti 3 napot tudok jelenleg a kezelések mellett. Muszáj volt, nem tudom ezt hogy lehet egyébként bírni anyagilag. 5 hónapig voltam táppénzen. 
Vagyok olyan szerencsés, hogy annak a falunak a lakói, ahol felnőttem adománygyűjtést szerveztek és ezzel támogattak. El sem hiszik, hogy mit jelent ez nekem/nekünk. Sosem panaszkodtunk, de adósságaink voltak. Most nullán vagyunk. Dolgozom, hogy ez így is maradjon. Jól is esik egyébként, hogy kicsit visszatértem a régi kerékvágásba, nem megterhelő egyelőre. Örülök, hogy képes vagyok rá és a munkahelyem/főnökeim is engedi ezt. 

Most épp a következő CT eredményére várok. Illetve nem várok, majd jön. :)