Volt jópár kapcsolatom, házas is voltam már, sokat csalódtam és bennem is csalódtak. 

Már családi vonatkozásban volt szerencsém megtapasztalni, hogy semmi sem tart örökké. Édesapám háromszor nősült, van 1-1 féltestvérem és 1 édestestvérem. Az egyik féltestvérem is 2-szer házasodott, 2-szer elvált. Ebben nőttem föl. Nem hittem, hogy én leszek a kivétel, mégis nagyon megviselt a saját házasságom kudarca. Aztán ahogy szépen lassan feldolgoztam az eseményeket rájöttem, hogy csak a nem megfelelő embert választottam. Nagyon sokat szenvedtem abban a házasságban, sok olyan dolgot elviseltem amit ma már nem is értek. Rengeteget tanultam belőle, de a tanulópénz drága volt. Az önbizalmam a bányászbéka feneke alatt, nem tudtam hogy ki vagyok és mit akarok az életben. Már lezárult a válás, mégsem tudtam túllendülni. 
Aztán egy nap gondoltam egy merészet és vidékről Budapestre költöztem. 

Mikor végre magamban is elengedtem a múltam, megismertem a párom. Ő a nagybetűs FÉRFI. Alig több mint 5 hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg, de azóta szinte elválaszthatatlanok vagyunk. 3 hónapja ismertük egymást, mikor kiderült, hogy van ez a kis bibi bennem. Jobban sajnáltam őt mint magamat. Hogy itt van egy lány, akivel ahelyett hogy boldogan élne amíg meg nem hal, egy csomó nehézséggel találta szembe magát (egyébként sem vagyok egy könnyű eset). Nagyon meg akartam felelni mindig mindenkinek, neki pedig különösen és ez a kórság nem fért bele az én idilli kis képembe. Szégyelltem magam, még bocsánatot is kértem azért, hogy beteg lettem.
Márpedig ez az állandó megfelelni vágyás, önbizalomhiány és egyéb önostorozás nagyban hozzájárulhatott a betegség kialakulásához. Szóval újratervezés. Magamat, az életemet, a párkapcsolatomat. 

A párom nem sajnálta magát, mosolygott és mellettem volt minden egyes alkalommal amikor orvoshoz mentünk, amikor kiborultam, amikor jókedvem volt. Mindenben támogatott, elmondta a véleményét, segített, videókat nézett velem. Megígértettem vele, hogy nem fog másként kezelni, hogy csak addig marad velem amíg szeret és tényleg velem akar lenni. Megígérte, mert tudta hogy ez nekem fontos, még ha butaság is.
Az első pillanattól fogva éreztem, hogy ez a kapcsolat más. Már amikor először megláttam vonzott magához mint a mágnes és azóta nem ereszt. Tudom, hogy nem véletlenül rendelte mellém a sors, hogy sok tanulnivalóm van tőle. 

Nem tudom milyen lehet ezt a betegséget egyedül végigcsinálni. Nem is akarom tudni. Világéletemben egyedül kellett megoldanom mindent és még most is nehezen osztom meg a terheket másokkal. Mára már világosan látom, hogy ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. És miért is csinálnám ha van mellettem valaki, aki részt akar venni benne és segíteni szeretne?! Nagyon szerencsés vagyok hogy egy ilyen férfi van mellettem mint Ő. Kiegyensúlyozott és így engem is azzá tesz. Megnevettet, a nevetés pedig gyógyít. Nőnek lát és gyönyörűnek, mikor én nem ezt érzem. Biztonságban érzem magam. Hozzábújok és felőlem a világ is összedőlhet. Már nem félek megosztani vele a terheket, egy csapat vagyunk és közös erővel fogunk kimászni ebből is. Ez nekem egy teljesen új élmény és szerintem a legnagyobb változás az életemben. 
Szeretem és ezt amennyire csak tudom ki is mutatom, el is mondom. Mindent, amit iránta érzek. Ez a betegség felrázott azzal kapcsolatban, hogy nem biztos hogy mindig lesz holnap. Hogy majd holnap elmondom, mennyire fontos nekem. Most kell megtenni amit tudunk egymásért. 

"Bár az a lényeg, hogy az ember mindig magában higgyen, azért egy kis segítség másoktól nagy áldás tud lenni."