Ma voltam onkológusnál, holnap kezdjük a kemoterápiát. Fél napot ott ültem (9-13), sajnos nagyon kevés ideje volt már rám és gyorsan darálta el a gyógyszerek nevét, nem tudtam megjegyezni, de amint biztosan tudom, le fogom írni. Ha el nem felejtem. Mostanában a memóriám nem az igazi, de ezt a stressz számlájára írom. Kaptam tájékoztatót is, eldarálta a mellékhatásokat, újat nem mondott. Semmit sem mondott arról, hogy mivel készüljek holnapra, szerencsére a sorstársak adtak tippeket, plusz ami mostanában nagyon tetszett a gyomromnak az jön velem: banán, víz, banános-ananászos smoothie, pisztácia. Intéztem 2 nap szabit is gyorsan, hogy ne azon kelljen idegeskednem. Mondjuk nálunk mindenki úgy megy szabadságra, hogy fél szemmel a telefonját lesi, szerintem én is ezt fogom tenni szokás szerint. Szerencsére páromnak is sikerült holnapra szabadságot kivenni, holnapután pedig távmunkázik, ha valami esemény van ott lesz velem. Biztos ami tuti. :)

Egyszerre várom, izgulok és félek. Mindenképpen leírom mi történik velem a terápia alatt, jót és rosszat egyaránt. Lelkileg amennyire tudtam előre, felkészültem. Bízom a gyógyulásban, ez lebeg a szemem előtt. Azért ma kicsit nehéz volt ebédelni. 
Előjegyeztek még pár vizsgálatra (CT, csontszcintigráfia), izgulhatok pluszban azért is, hogy minden rendben legyen. Néha úgy érzem ez egy soha véget nem érő kör. Orvos-vizsgálat-kezelés-orvos...

Közvetlen kolléganőim finoman felkészítik majd azokat a kollégákat akikkel gyakrabban összefuthatok, hiszen az a tervem hogy dolgozni fogok és lehetőség szerint nem távmunkában. Szeretek bejárni, ott lenni. Nem szeretném ha ez megváltozna, úgyhogy a síri hangulatra meg a sajnálatra nem vágyom, jó lesz ezt leszögezni a többieknek is. Én se sajnálom magam... csak néha, de nekem szabad. :) Szóval akit muszáj be lesz avatva, a többiek kíváncsi tekintetét, kérdéseit pedig valahogy kezelem majd.