Már igencsak karácsony közelében jártunk, ezért is volt a nagy sietség az orvosok részéről, el is kezdtem aggódni hogy borulnak a tervek. Apukám ugyan azt mondta egyik nap telefonon, hogy ne foglalkozzak azzal hogy azt ígértem karácsonyra hazamegyek, csináljam amit kell. Persze, több mint 1 hónapja nem voltam otthon...

Fel is hívtam a hírekkel, mikor megkaptam az ágyam. Nem sikerült kibulizni hogy hazamehessek, úgyhogy csak vártam és vártam amíg a párom megérkezett. Közben a szobatársakkal beszélgettem, mindannyian új lakók voltunk, volt miről beszélgetni. 

Pár óra múlva befutott a párom és mindjárt nyugodtabb voltam. Mindig megnyugtat a jelenléte, az illata, az érintése. Hihetetlen milyen nyugalmat sugároz magából mindig. Kicsit megölelgetett, odaadta az ebédem és elindult haza összecsomagolni a kórházi batyut. Még szerencse hogy időközben már összeköltöztünk és tudta mit hol talál. Teljesen nyugodt voltam, a nővérke furcsállta is. Volt már pár műtétem, mit idegeskedjek. :) Este azért kiosztották mindenkinek a nyugtatót, amit nem voltam hajlandó bevenni. Amióta kiderült hogy mi a helyzet, nem szedtem be semmilyen gyógyszert és jól is volt ez így. Szóval betettem a nyugtatót a fiókom mélyére. Közben meghoztak nekem mindent és így már kényelmesebb volt a helyzet mint ruhástul ücsörögni az ágyon. A telefonom is majdnem lemerült. Most kifejezetten örültem annak hogy ebbe a korba születtem,ahol már van okostelefon és internet, szépen elfoglaltam magam. 

Este bejött a nővér és elmondta hogy fog kinézni a holnapi nap. Közölte, hogy fél 5-kor van ébresztő. "Miiii???" Közben még este 8-kor rájöttek, hogy nincs EKG-m és anélkül nincs műtét, szóval menjek le az intenzívre ahol megcsinálják. Káosz a köbön.
Tényleg nem vicceltek, jöttek kora hajnalban ébreszteni, menni kellett tusolni fertőtlenítős szappannal. A sebészetről egyébként annyit, hogy nagyon jó helyem volt. 3 ágyas szoba, nagy tér és minden szobához külön fürdőszoba van. Erre nem lehetett panasz. Amint végeztünk a zuhannyal jöttek is bekötni a branült. Másra sem vágytam reggel 6-kor, mint hogy belém döfjenek egy méretes tűt. Mivel fél nyolcra kellett menni a rajzolásra (bejelölik filccel azt a helyet, amit megjelöltek előző nap izotóppal), szóval alhatok. Persze, álmodik a nyomor, 7-kor megint jöttek, felkapcsolták az összes villanyt. Első vizit. Megint hoztak nyugtatót, műtét előtt be kell venni. Nem vettem, elindultunk a dolgunkra.

Fél 8-kor már ott csücsültünk szobatársammal a rajzoláson. Először ő ment be, aztán jött a csavar. Mikor behívtak rögtön mondta az asszisztens, hogy előre kellett vennie, mert változott a menet. "Megint?!" Engem gyorsan berajzolnak, megkapom a papírom és menjek az egy napos sebészetre, ne vissza a szobámba. Jól hangzik. Átmentem, lefektettek és nyugi volt. Infúzió és végül belém diktáltak egy nyugtatót. Megjött a dokim és véletlenül volt pár percem beszélni vele. Azóta nem láttam, amióta először az intézménybe léptem, azaz több mint egy hónapja. Nagy volt a bizalom. Altatás előtt azt mondták, gondoljak valami szépre, mondjuk tengerpart, pálmafák. Mondom nem szeretem a tengert. - Akkor mit szeret? - A hegyeket. - Akkor gondoljon a Bükk fennsíkra. Jót vigyorogtam, a Bükkben ismerkedtem meg a párommal. Vajon hány olyan ember van, akit fülig érő vigyorral altatnak el? 

Hopp, egyszer csak felébredtem. Olyan szépet álmodtam, el is meséltem rögtön a közönségnek. Azt hiszem akkor még nem volt tiszta a fejem, de azt tudom hogy mosolyogtam. Meg is jegyezte később az egyik hölgy aki bent volt, hogy ilyen se gyakran van, hogy ébresztésnél valaki mosolyog. Teljesen jól voltam, 1 óra múlva mehettem vissza a szobámba. Na jó, azért inkább vittek. Rá volt írva a papíromra hogy felkelhetek és ehetek, de fölértem és ennek az ellenkezőjét mondták. "Ez nem igazság, éhen halok!"
Semmi lényeges nem történt a továbbiakban, este csaltunk egy kicsit, megettem 3 mandarint és a szobatársam által adott diót és mogyorót.
Másnap reggel közölte az egyik doki (ja, mert az én orvosom kijelentette, hogy január 6-án lesz legközelebb) hogy mehetek hazafelé. De jó, rögtön mozgósítottam akit lehetett, nagyon örültem. Eleinte úgy volt, hogy párom nem tud értem jönni, lévén hogy az a szombat munkanap volt és dolgoznia kellett, de mégis meglepett és eljött értem. Olyan gyorsan tűztünk haza, ahogy lehetett és a karácsonyi terveket sem húzta keresztül ez a kis műtét. Azért nagyon jó volt sorstársakkal beszélni, távozáskor mindketten annyit mondtak, hogy ha nem értek egyet a kemóval akkor ne engedjem, mert csak az segít amiben hiszek. Az egyik szobatársam szintén nem engedné. Kaptam egy kis erőt ettől is.
Mintha semmi nem történt volna, csináltuk a dolgainkat, ajándékvásárlás, díszvásárlás, fadíszítés, ajándékcsomagolás és pakolás az útra, ugyanis az én karácsonyom utazással telt. 23-án haza Pécsre, 25-én Budapesten keresztül párom családjához Esztergomba, 26-án vissza haza Budapestre. 

Azt leszámítva hogy számomra még mindig nem volt értelme ennek a műtétnek egész jól viseltem. Párom vigyázott rám, barátnőm, kolléganőm mindig keresett, főnököm is volt bent látogatni és telefonon is beszéltünk, nem a munka miatt. Nem voltam egyedül. Apukám is velem volt lélekben és mivel nekem életmódváltás van folyamatban egyeztettük, hogy mi legyen a menü otthon, miket vegyen hogy én is jól érezzem magam. Párom családjánál is gondoltak rám, közben ők is be lettek avatva a helyzetbe. Nagyon jól esett, minden túlzás nélkül életem legjobb karácsonya volt.