Szeptemberben a WizzAir félmaratonon 3-as váltóban lefutottuk a félmaratont. Az én részem 7,4 kilométer volt, de nagyon boldog voltam, hogy ennyit teljesítettem, 3 hónapos futómúlttal. Ezután a verseny után viszont olyasmi történt, amire nem számítottam: lassan, de biztosan leeresztett a bal oldali expanderem. Hoppá, irány a sebészet. 

Sajnos ő is igazolta, hogy kilyukadt, rátöltött egy kicsit de mondta, hogy teljesen le fog engedni. November körül lett volna a műtétem, de előre kellett hozni, hogy a bőrömmel, amit kitágítottunk ne legyen gond. Október 22-re tűztük ki a műtétet.
Októberben a Spar maratonon vettem részt szintén váltóban, de elég beteg voltam, napok óta meg voltam fázva és köhögtem. Aggódtam, hogy a műtét előtt ez van, de a végsőkig húztam az orvoshoz menést. Végül 3 napos antibiotikum kúrát írt fel az orvos, aminek pont a műtét előtti napon lett vége. Kicsit még utána is köhögtem, de egész jól éreztem magam. Az altatóorvos se talált semmit, ami miatt halasztani kellett volna. 
Az egyetlen aki halasztgatta volna még, az én voltam, nem voltam benne biztos, hogy szeretnék szilikont. Sokáig úgy voltam vele, hogy vegyék ki az expandert és kész, nem lesz vele több gond, de aztán sokakkal beszélgettem akik meggyőztek, hogy ez már csak az utolsó lépés, csináljam.

Megcsináltam, megvolt a műtét, mert a hátam is hetek óta fájt, gondoltam a féloldalasság miatt. A műtét után is megmaradtak a hátfájdalmak. Nem is a mellkasom fájt, hanem a hátam, de az borzasztóan. És úja elkezdtem egyre erősebben köhögni. 
Jártam kontrollra, minden rendben volt a sebekkel és a mellemmel, viszont a köhögés nem akart múlni. Itthon kezelgettem mindenféle köptetővel aztán köhögéscsillapítóval, de nem múlt és a műtét helye is fájt már a folyamatos köhögéstől, nehezen gyógyult emiatt. Az utolsó kontrollon említettem a dokinak, hogy olyan furán fáj, de azt mondta, hogy nem fáj az, és mosolygott. Én meg annyiban hagytam, úgy voltam vele hogy biztos normális hogy fáj, elvégre nagy műtét volt, nem akarok én hisztizni. Ez volt november vége felé, köhögés nem múlt. Háziorvosnak is említettem már a dolgot, ő is köhögéscsillapítót javasolt illetve említette, hogy előfordulhat, hogy stresszköhögésről van szó. Mondtam neki, hogy nem vagyok stresszes, de azért elgondolkodtam rajta, elkezdtem citromfű teát inni. 

December elején elmentem a háziorvoshoz, mert iszonyatosan fájt a hátam a jobb oldalon napok óta és nem tudtam tőle normálisan levegőt venni, egyszer majdnem kihívtuk az ügyeletet. A helyettes volt ott, aki megvizsgált, a légzésemmel szerinte nem volt gond, az elhúzódó köhögésemre azt mondta, hogy reflux lehet, adott is beutalót a fül-orr-gégészetre, a hátamra meg kenjek valami krémet. Hazaértem, kiborultam hogy nem vagyok jól és így lerázott, hisztiztem egy sort aztán elmentünk a párommal vásárolni. Akkor már melegnek is éreztem magam, hazaértünk és 38 fok fölötti lázat mértem. Nem lett jobb másnap sem, vissza a dokihoz, mondtam neki, hogy a refluxom belázasodott. Nem nagyon értékelte a poént. :) 

Percekig telefonált, látszott hogy aggódik, aztán elintézett egy gyors tüdőröntgent, ami után azonnal fel kellett hívnom, hogy eldöntsük hogyan tovább. A röntgen azt mondta hogy egy kezdődő tüdőgyulladás, felhívtam a dokit, beolvastam a leletet és mondta hogy oké, akkor ennek most örülünk és menjek vissza a receptekért. Kaptam antibiotikumot, meg kötelező pihenőt. Végigszedtem a gyógyszereket, a lázam elmúlt, a hátfájás is csökkent és a köhögés is. El ugyan nem múlt, de jobban lettem. 

2 és fél hét múlva el kellett mennem kontroll mellkas röntgenre, amit nagyon vártam, mert megint kezdtem rosszabbul lenni, náthás voltam, fájt a hátam, köhögtem. Már nem akartam elhinni, hogy ennyi ideig húzódik ez az egész. A kontroll röntgen nem lett túl vidám. Rengeteg kerekded árnyékot mutatott mindkét tüdőlebenyben és további vizsgálatokat javasolt. Ott ültem és annyit mondtam a páromnak, hogy na, ez megint rák lesz. Ő azt mondta, hogy ne hülyéskedjek, nem biztos hogy az, ne mondjak már ilyeneket. Az eredménnyel rögtön mentem is a háziorvoshoz. A helyettes volt ott megint, akit nagyon megkedveltem, sokat foglalkozott velem (a házidokinénimet is imádom, de valahogy a férfi orvosokkal jobban megértetem magam). 
Mikor a kezébe adtam a leletem lefagyott az arcáról a mindig kedves mosolya. December 17. volt, CT kb esélytelen. Telefonálgatni kezdett és elkezdtünk fizetős lehetőségeket is nézni. Én nem tudom hogy, de másnap kora reggel azzal hívott, hogy rohanjak el a nővérhez hogy levegye a vért, hétfőn, azaz 21-én mellkas CT-re megyek a Nyírőben lévő Diagnoscan-be. Életemben nem örültem még így CT-nek. Elrohantam, levette a nővér a vért és mondta, hogy délután el kell mennem az eredményért, hogy vihessem magammal hétfőn. Jó, szuper, időpontom volt masszázsra, egy csomó dolgunk volt aznap, aztán a barátainkhoz kellett mennünk kora délután, mert kutyafelvigyázás esete állt fenn, az egész hétvégét ott töltöttük. Szóval a péntekem egy nagy rohanás volt, közben munkahelyi telefon és gondok, nem a legjobb napom volt. Délelőtt felhívta párom az onkológusomat, de nem tudott velem mit kezdeni nagy hirtelen, az volt a legnagyobb baja, hogy szeptemberben nem mentem kontrollra. Baszki, árnyékok vannak a tüdőmön MOST, úgyhogy ezzel kezdjünk valamit. Ő szabira ment, szóval 29-ére beszéltünk meg találkozót. 

Párommal a hétvégén beszélgettünk hogy mi lehet ez, talán csak a tüdőgyulladás szövődménye, ne aggódjunk. Nem aggódtam, de én már készültem valami rosszabbra. 
Hétfőn megcsinálták a CT-t, nagyon kedvesek voltak, kicsit kulturáltabb volt minden, mint az OOI-ben. Másnap reggel mehettem is az eredményért, ami minden volt, csak jó nem. Tele volt a tüdőm mindenfélével illetve a nyirokcsomók sem voltak rendben. Kiderült, hogy azért köhögök, mert az egyik megnagyobbodott nyirokcsomó pont ott van, ahol a légcső elágazik a tüdő felé és folyamatosan ingerel. Biopsziát javasoltak.
Délután irány a házidoki, számítottunk erre az eredményre, ott ültünk és a rákról beszélgettünk. Persze voltak egyéb ötleteink, de egyik sem tűnt olyan valószínűnek. Említette, hogy van egy onkológus barátja a Kútvölgyiben, ahol van valami klinikai kísérleti kezelés, oda jó lehetnék, de majd utána néz pontosabban. Belgyógyász-háziorvos létére teljesen belemászott a rákkal kapcsolatos dolgokra, nagyon aggódott értem és úgy éreztem, hogy a világot kifordítaná a négy sarkából, csak hogy segítsen. 

29-én elmentem az onkológushoz, ő is kicsit kiakadt. Egyetértett a CT javaslattal, miszerint biopszia kell, szóval át kellett vinnem a CT laborba a lemezt, amin a felvételek voltak, hogy megnézzék, lehet-e valahonnan mintát venni. Az onkológus felkészített rá, hogy nehéz lesz, nincsenek jó helyen, nem biztos, hogy menni fog a mintavétel. Gondoltam, hogy ha tudnak is, 2015-ben már nem kerül sor.

folyt.köv.